Kormány
Mégsem nő a lengyel kormánytagok fizetése, pedig jóval kevesebbel emelték volna, mint a magyar...
Az ellenzéki reakciók után a mérsékelt emelésről is inkább lemondott a kormánypárt. A lengyel kormányfő fizetése most már fele sincs Orbán Viktorénak.
Ellenzék Tusványoson: először jól megtapsolták, majd kifütyülték Molnár Zsoltot
Ilyen a választási kampányban nem volt, kormánypárti és ellenzéki politikusok ültek le vitázni Tusványoson. A közönség díjazta, amikor a szocialista politikus a rezsicsökkentést dicsérte és a...
A társadalom többsége, 62 százaléka nem ért egyet a katatörvénnyel
A 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatása szerint még a fideszesek harmada is ellenzi az intézkedést, illetve annak módját, 20 százalékuknak pedig negatívan változott a véleménye a kormányról a...
A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdet, a rezsicsökkentés csak az átlagfogyasztásra vonatkozik...
Aki többet fogyaszt, többet fizet augusztustól. Gulyás nem akar beleszólni az emberek fogyasztásába, Németh Szilárd nem akar beleszólni, hány fok legyen a buszokon. A kata-módosítással 50 és 300...
Energia-veszélyhelyzet miatt összehívta a kabinetet Orbán
A miniszterelnök szerint az elmúlt napokban világossá vált, hogy az őszi-téli időszakban nem lesz elegendő gáz az Európai Unió országaiban.
Lemond a Srí Lanka-i elnök és a kormány is
Várhatóan szerdán nyújtják be a lemondásukat. A jegybankelnök a helyén marad.
416 milliárd forintot zárol a kormány a minisztériumok kiadásaiból
A legtöbb pénzt a Technológiai és Ipari Minisztériumtól és a Miniszterelnökségtől vonják el.
„A forint a játékpénz kategóriája felé halad”
A növekedést erőltető magyar költségvetési és jegybanki politika elszabadult ágyúvá vált, ez az egyik legfontosabb oka a 410 forintos euróárfolyamnak – mondja Jaksity György, a Concorde elnöke.
Milyen megszorítás? Tízmilliárdokkal többet fordítana saját kommunikációjára és sportra a kormány
A Terrorelhárítási Központ és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetése is nőne 20 milliárd forinttal.
Orbán Viktor illiberális színháza
Magyarországon látszólag helyükön vannak a hatalom demokratikus díszletei: a kormány hetente ülésezik, van rendszeres kormányzati sajtótájékoztató, lehet kérdezni a Parlamentben – de ezek csak Orbán...








