Koronavírus

Az egész világon Magyarországon a legmagasabb a vírus reprodukciós rátája
Nálunk terjed a leggyorsabban a járvány az oxfordi adatbázis szerint.
22-en meghaltak a Romániából külföldre szállított koronavírusos betegek közül
A külföldi kezeléssel még egy esélyt próbálnak adni a kritikus állapotban levők megmentésére.
Már a kínaiak kirakat kikötőjében sem tudnak időben lerakodni a hajók
Egyre hosszabb ideig kell várniuk a teherhajóknak, hogy bejussanak egy-egy kikötőbe, a görögországi Pireuszban is rekordot döntött a várakozó hajók száma.
Megkapta a végső engedélyt az Egyesült Államokban a Pfizer gyerekeknek szánt vakcinája
Így szerdán megkezdődik 28 millió 5 és 11 év közötti gyermek beoltása.
Népszava: Papíron nem, csak a gyakorlatban szűnt meg a kontaktkutatás
Gulyás Gergely egyik kijelentése után a lap annak járt utána, változott-e karantén és a kontaktkutatás eljárásrendje.
Ne lepődjön meg, ha Modernából csak fél adagot kap harmadik oltásként
A vakcina háromszor több mRNS-t tartalmaz a Pfizernél, ezért az amerikai és az európai ajánlások szerint is elegendő 0,25 ml-t adni belőle emlékeztető oltásként.
Felszólították az embereket, hogy spájzoljanak be élelmiszerből Kínában
Általában nagyon szoktak vigyázni, nehogy kipattintsák a pánikszerű vásárlások szikráját, a kínai gazdasági minisztériumban viszont úgy gondolták, nem árt a jó tanács.
Rusvai: Mindenkinek fertőződni kell, lassan kell ráereszteni a vírust a lakosságra, így lesz...
A virológus szerint az oltás és a maszk nagyon fontos, nem szabad, hogy a fertőződés lökésszerűen történjen.
Koncertje előtt derült ki, hogy Jon Bon Jovi koronavírusos
Az 59 éves zenész teljesen be van oltva, és családja szerint jól érzi magát.
Kövess minket Facebookon is!