Koronavírus
Továbbra is 300 felett az új fertőzöttek száma, június végén haltak meg annyian, mint most
Hatan haltak meg a pénteki adatok szerint, 220-an vannak kórházban, 30-an lélegeztetőgépen.
Nem bízná rá az uniós támogatások elosztását a kormányra a magyarok többsége
Magyarországon pedig a megkérdezettek közel kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok. Az Európai Parlament évadnyitója előtt mérte fel a kontinentális hangulatot az Eurobarometer kutatása.
Napi járványadatok: 300-nál is több új fertőzöttet találtak, 3 beteg meghalt
A csütörtöki járványadatok szerint tovább növekszik az új fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma, a lélegeztetőgépre szorulók száma viszont nem változott.
Jelentős felárat fizet, aki most vesz használt autót
Elképesztő, ami az elmúlt másfél évben az autópiacon történt, a piac gyors visszarendeződésében bízni egyelőre nem érdemes.
Indul az első kombinált, influenza és koronavírus elleni vakcina tesztje embereken
50 és 70 év közöttiek bevonásával végzik a vizsgálatot.
Nem dicséri meg az ENSZ járványkezelését a magyar kormány
A világszervezet 76. ülésszakára megjelent kormányhatározat iránymutatása alapján a magyar küldöttségnek ki kell állnia az atomenergia mellett, és afelé kell terelni az ENSZ-t, hogy ne legyen...
Koronavírusos lehet az egyik afgán menekült, karanténba került mindenki Vámosszabadiban
Valószínűleg szeptember 12-ig senki nem hagyhatja el a nyílt befogadóállomást, ahonnan alapesetben szabadon ki- és bejárhatnak a menedékkérők.
Maruzsa Zoltán szerint 85-90 százalékos a tanárok, iskolai dolgozók átoltottsága
A köznevelésért felelős államtitkár intézményi átlagban beszélt a számokról.
Újabb próbatétel előtt az egészségügyi rendszer
Az már nem kérdés, lesz-e negyedik hullám. Már most is tart a legtöbb jól átoltott országban. Az viszont még kétséges, hogy mindez mekkora lezárásokhoz vezet majd a mindennapi életünk és a gazdaság...
Amikor az oltásszkeptikus találkozik a víruskutatóval
Ismerős az a helyzet, amikor egy hétköznapi vitában nagyon jó lenne, ha hirtelen megjelenne egy szakértő, aki elmondja, hogy miben téved a másik fél? Na, mi ezt a helyzetet valósítottuk meg:...








