Koronavírus

A Toyota négy nappal a megnyitó előtt kihátrál a tokiói olimpia reklámozásából Japánban
Az autógyártó vezérigazgatója el sem megy a pénteki megnyitóünnepségre.
Novák Katalin a kémfegyverbotrányról: Sajtóhírekkel nem foglalkozunk
Novák Katalin a vezetésével dolgozó operatív törzs ülés után tartott sajtótájékoztatót.
Tömegek jelentkeztek be Mosonmagyaróvár környékére a szigorított határátlépés miatt
Akik bejelentkeztek, könnyebben ingázhattak Szlovákia és Magyarország között.
Soha nem látott profitot hozott a járvány ideje a kormányközeli építőcégeknek
Miközben az építőipar egészében látványosan visszaestek a megrendelések és csökkent a termelés is, a nagyobb vállalatoknál nem volt nyoma komoly krízisnek.
Közel egymilliárdos veszteségük volt tavaly a dísznövénykertészeknek
A piac lényegében összeomlott, leállt a turizmus, a vendéglátás, a rendezvényszervezés.
Az olimpiai faluban is megjelent a koronavírus
A pénteken kezdődő játékokat végül nézők nélkül fogják megtartani.
Biden: A Facebook megöli az embereket azzal, hogy félretájékoztat a koronavírusról
Az Egyesült Államok elnöke szerint az egyetlen világjárvány azok között van, akik nincsenek beoltva.
A Honvédkórház Covid-osztályán késelő férfi előzetes kényszergyógykezelését rendelte el a bíróság
A 37 éves kínai állampolgárságú férfi márciusban késelt halálra sebészeti ollóval egy nőt a Honvédkórházban.
Kövess minket Facebookon is!