Letartóztatás

Több mint 21 tonna kábítószert foglaltak le egy nemzetközi drogellenes razziasorozatban
Öt országban több mint 200 gyanúsítottat vettek őrizetbe, a legtöbbjüket Törökországban.
Lelőttek egy 9 éves kisfiút Ausztráliában, rokonai, köztük egy 14 éves ellen indítottak eljárást
A kisfiú a nyakán szenvedett súlyos sérüléseket, és a helyszínen életét vesztette.
Letartóztatták a pennsylvaniai kormányzó rezidenciáját felgyújtó férfit
A 38 éves férfi egy házi készítésű gyújtószerkezettel indította el a tüzet, miután betört az épületbe.
Szingapúrban vádat emeltek a Netflix dokusorozatának főszereplője ellen
Százmilliós kárt okozhatott, többrendbeli csalás miatt emelhetnek vádat ellene.
Elrendelték az örökbe fogadott gyereküket fogságban tartó finn házaspár letartóztatását
A Magyarországon élő házaspár megtiltotta a gyereknek, hogy kijárjon a házból, ráadásul a fürdőszobát és a vécét sem használhatta.
Összeesküvés miatt tartóztatott le a londoni rendőrség hat nőt, a kvékerek szerint ez agresszív...
A kvékerek felháborodtak, szerintük ez volt az első letartóztatás, ami egy gyülekezeti házukban történt.
Letartóztatták Törökországban a svéd újságírót, aki korábban Orbanisztán címen írt könyvet...
Joakim Medin a kormányellenes tüntetésekről tudósítani érkezett az országba, terrorizmussal vádolják.
Többtucatnyi nő bedrogozása és megerőszakolása miatt tartóztattak le belga bártulajdonosokat
A belga hatóságok öt férfit fogtak el, közülük hárman az északnyugati Kortrijk városban működtették a kocsmákat, ahol az utóbbi években legalább 41 bűncselekmény történhetett.
Kövess minket Facebookon is!