Liverpool
Három gólt szerzett a Liverpool a West Ham ellen, mégis csak 2-1-re nyertek
A hajrát egy öngól tette izgalmassá, Szoboszlai Dominik csereként lépett pályára.
Mohamed Szalah szerződést hosszabbított a Liverpoollal
A 32 éves egyiptomi támadó nyolc éve játszik a Liverpoolban, és reméli, hogy a jövőben még több trófeát fognak nyerni.
Váratlan pofonba szaladt bele a Liverpool a Fulham ellen a bajnokságban
A Szoboszlai Dominikkel felálló éllovas nem játszott jól, főleg a védői hibáztak sokat, így 3-2-re kikapott a Fulham vendégeként.
Megcibálta az Everton az Arsenalt, a Liverpool jókorát lépett a bajnoki cím felé
Már a meccs előtti felállásból gyanús volt, hogy az Arsenal elengedte idénre a Premier League-et.
A városi rangadó megnyerésével lépett közelebb a Liverpool a bajnoki címhez
Szoboszlai végig aktívan játszott, a szabadrúgása veszélyesebb volt, mint a fejese.
A Newcastle-é az Angol Ligakupa, a Liverpool nem tudta megvédeni címét
A Newcastle a 2-1-es sikerével 70 év kihagyás után nyert újra fontos trófeát, Szoboszlai végig pályán volt a Liverpoolban.
A Liverpool szurkolói Szoboszlai Dominikot választották meg a hónap játékosának
A sokak által kiemelt futóteljesítményéről azt mondta, hogy csak becsukja a szemét, és mindent belead.
Szoboszlai edzője szerint kérdéses, mennyire éri meg megnyerni a BL alapszakaszát
Arne Slot a PSG elleni kiesés után kritizálta a lebonyolítást. A holland a hosszabbítás félidejében cserélte le Szoboszlait, aki pályafutása során 20-ból 19 tizenegyest értékesített.
Tizenegyesekkel esett ki a Liverpool a BL-ben, Szoboszlai 105 percet kapott
Dembélé góljával nyert idegenben a PSG. Az angolok nagy helyzeteket hagytak ki a második félidőben, a hosszabbításban már a franciák voltak jobbak. Ahogy a büntetőpárbajban is, ahol Donnarumma...
Ha megvan a Bajnokok Ligája és a Premier League, meg akarom nyerni még egyszer – Liverpoolban...
Szoboszlai Dominik lehet az első magyar futballista, aki bajnok lesz a Premier League-ben. Szabadidejében csak elvétve néz focit, statisztikából csak egyre kíváncsi, és ő a legkeményebb kritikusa...