Marine Le Pen
Vizsgálat indult Marine Le Pen kampányköltései miatt
A 2022-es elnökválasztás előtt több forrásból kapott pénzeket a Nemzeti Tömörülés, az ügyészség többek közt sikkasztás, hamisítás, csalás miatt nyomoz.
Harmadik legnagyobbként megalakult a Fidesszel a Patrióták Európáért EP-frakció
A csoportnak mostani állás szerint több képviselője van, mint az eddig harmadik Európai Konzervatívok és Reformereknek, ahová a Fidesz korábbi nyilatkozatok alapján be akart lépni.
Vitályos: A francia Nemzeti Tömörülés is csatlakozik Orbánék EP-frakciójához
A kormányszóvivő bejelentése alapján az EP-ben legnagyobb, de a tegnapi nemzetgyűlési választásokon a vártnál gyengébben szereplő párt is átmegy az eddigi frakciójából a Patrióták Európáért csoportba.
Kroos a visszavonulása után sem költözik haza Németországba, mert nem tartja biztonságosnak
A világbajnok középpályás azzal árnyalta kijelentését, hogy eredetileg teljesen egyetértett a menekültek befogadásával kapcsolatos német állásponttal.
Kovács Zoltán megerősítette, hogy az olasz Liga is átmegy Orbánék EP-frakciójába
A francia Nemzeti Tömörüléssel együtt így szinte teljesen átvándorolna egy másik frakció tagsága, az egy kivétel ott köthet ki, mint a Mi Hazánk.
A baloldali pártok szövetsége végzett az élen, Le Penék harmadik helyre szorultak a nemzetgyűlési...
Előzetesen a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülésnek mutatták a legtöbb képviselőt a felmérések, de a visszalépések után a baloldali pártok és Macron pártszövetsége is megelőzte őket. Gabriel Attal...
Térképeken mutatjuk, hogy hol dől el a francia nemzetgyűlési választás
A szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés végzett az élen a nemzetgyűlési választások első fordulójában, de kiugróan sok, 311 olyan választókerület volt, ahol legalább három jelölt elérte a második...
Le Penék a legesélyesebbek a győzelemre, de a visszalépések döntőek lehetnek a francia...
A Nemzeti Tömörülés az élen végzett az első fordulóban, de azóta a baloldal és Macron szövetsége rengeteg választókerületben visszalépett egymás javára, hogy megakadályozzák a szélsőjobb...
Mbappé katasztrofálisnak nevezte, hogy a szélsőjobb nyerte az előrehozott választás első...
A francia válogatott és a Real Madrid sztárja szerint csak úgy lehet megakadályozni a szélsőjobb győzelmét, ha mindenki elmegy szavazni a második fordulóban.
Puccsot és becstelenséget emleget a visszalépések miatt a francia szélsőjobb
Marine Le Pen és Jordan Bardella pártja pórul járhat a választások második fordulójában, annyira sok jelölt lépett vissza taktikai okokból.