MÁV

Baleset miatt késett a pótlóbusz, nem várta meg a vonat az utasokat Devecsernél
A műszaki mentés több mint hat órán át tartott, a forgalmat terelt útvonalra irányították.
Végiggurult az első tehervonat a Budapest–Belgrád-vasútvonalon
Hegyi Zsolt MÁV-vezér jelentette be a történelmi szerelvényt.
Még Lázárnak is megígérték, mégsem árulja el a MÁV, hogy miért siklott ki a vonat Magyarkútnál
Ez volt az az eset, amikor a kisiklott vonathoz érkező daru is kisiklott, pontosabban csak „a kerekei rövid időre leugrottak a sínről”.
Magyarország az egyetlen fejlett ország, ahol nincs szakmákhoz kötődő korai nyugdíjazás
Itthon a 2010-es évek elején nemi alapú korkedvezmény váltotta a szakmákhoz kötődő korábbi rendszert, most a buszvezetők és vasutasok a korkedvezmény visszaállítását követelik.
Több helyen akadozik a vonatközlekedés az orkánerejű szél miatt
Az észak- és dél-balatoni vonalakon, illetve Székesfehérvárnál is akadnak problémák.
Orkánerejű szelet mértek a Dunántúlon, fákat döntött a vasúti pályákra
Fonyódon 127 kilométer/órás széllökést regisztráltak. A felsővezetékeket sem kíméli az időjárás.
Nyáron felújítják a vasutat Kőbánya és a Nyugati között
Év végétől ezzel 3 (három) percet nyernek az utasok a 12 milliárdos beruházás után.
Elbukott a HÉV-tender, egyre nehezebb lesz a közlekedés fenntartása
Olyan műszaki és kereskedelmi feltételekkel akart új HÉV-kocsikat vásárolni a MÁV-csoport, hogy végül egyetlen pályázó sem adott be ajánlatot.
Magyar vagonok helyett kínai motorvonatok válthatják a MÁV InterCity-flottáját
Nem légből kapott kijelentés volt Lázár János mondata a kínai motorvonatok beszerzéséről, a MÁV és a kormány még a választás előtt nyélbe ütné a sok százmilliárdos üzletet, közbeszerzés nélkül.
Kövess minket Facebookon is!