Mianmar
Tényleg lekapcsolta az internetet a katonaság Mianmarban
A hadsereg még hétfőn vette át a hatalmat, de a pénteken kezdődött volt a legjelentősebb demonstráció az puccsal szemben.
Lábasokkal, serpenyőkkel és vörös szalagokkal tiltakoznak a katonai puccs ellen Mianmarban
Pénteken tüntettek először tömegesen a hétfői hatalomátvétel óta. Együtt követelik vissza a demokráciát az egyetemi polgárok, az egészségügyisek és a köztisztviselők.
Felfüggesztené a Facebookot a mianmari junta
A katonai hatalomátvétel óta őrizetben az ország vezetői. Az ENSZ főtitkára szerint a puccsisták nem maradhatnak hatalmon.
Két év börtönt is kaphat pár walkie talkie miatt Aung Szan Szú Kjí, Mianmar megpuccsolt vezetője
A vád szerint az adóvevőket illegálisan hozta be az országba, és engedély nélkül használta azokat.
Évtizedekig küzdött Mianmar a demokráciáért, most újra katonák vették át a hatalmat
Novemberben toronymagasan nyerték meg a demokrácia hívei Mianmarban a választásokat. A hadsereg viszont nem hajlandó engedni a hatalomból, hétfőn puccsal átvette az ország irányítását. A...
Lezárták a ranguni nemzetközi repülőteret
Több száz képviselőt tartanak házi őrizetben a mianmari katonai puccs után.
Átvette a hadsereg a hatalmat Mianmarban, a katonák választásokat ígérnek
Politikai és civil vezetőket tartóztatott le a hadsereg. Egy évig rendkívüli állapotot rendeltek el a novemberi választáson történt állítólagos visszaélések miatt.
A Facebook hirtelen elterjedése is hozzájárult a mianmari népirtáshoz
A kevésbé tudatos hírfogyasztók pillanatok alatt elkezdhettek facebookozni, a gyűlöletpropaganda pedig úgy terjed, mint a futótűz.