Microsoft

Jóval kevesebb adót fizettek a legnagyobb amerikai techcégek, mint a többi cég
Egy jelentés szerint az Amazon, a Meta, az Alphabet, a Netflix, az Apple és a Microsoft beépítették üzleti modelljeikbe az adóelkerülést.
A világ legszárazabb részein telepítenek új adatközpontokat a nagy techcégek
Már a helyieknek sem feltétlenül akad víz, de ez nem zavarja a gigavállalatokat.
A Microsoft szerint egy MI-vel generált, roskadozó Quake II-másolat lehet a videójátékok jövője
A minősége alapján mondjuk az kérdéses, hogy ezt a jövőt akarja-e bárki.
Életközépi válságnak semmi jele – 50 éves a techvilág egyik legjelentősebb cége, a Microsoft
Jókor voltak jó helyen, és a személyi számítógépek vadnyugatos indulása után Bill Gates elérte, amit célként kitűzött: számítógépet minden otthonba – az csak hab a tortán, hogy a legtöbb eladott...
Így teljesen fölösleges volt megfilmesíteni a Minecraftot
Az Egy Minecraft film nemcsak furcsán néz ki, de elég rosszul bánik a játék világával is. A sablonos cselekményt pedig a Creeperek sem mentik meg.
A zöld energia miatt helyezne nagyobb hangsúlyt Észak-Európára a Microsoft
A mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatások infrastruktúráját a fenntarthatóság szem előtt tartásával fejlesztenék.
Májusban megszűnik a Skype
Az üzenetküldésre és online hívásra is alkalmas applikációt 2011-ben vásárolta meg a Microsoft 8,56 milliárd dollárért.
Ez nem az új Skyrim, de nem is baj
Az Avowed meg sem próbál többnek látszani egy izgalmas, pörgős és látványos akció-szerepjátéknál. Pont ez a jó benne.
A Microsoft kifejlesztett egy teljesen új halmazállapot létrehozására képes kvantumprocesszort
A Majorana 1 nevű csipbe a világ első topologikus szupravezetőjét rakták bele, és a cég szerint ezzel éveken belül megszülethetnek a valódi problémákat megoldó kvantumszámítógépek.
Trump szerint a Microsoft tárgyal arról, hogy megvásárolja a TikTokot
A vevők közt szóba jött eddig Elon Musk és Mr. Beast is.
Kövess minket Facebookon is!