Mosonmagyaróvár
Két órán belül két kerékpárost is elütöttek Mosonmagyaróvár környékén, a rendőrség elfogta a...
Az egyik kerékpáros a helyszínen belehalt sérüléseibe. A balesettel egy 35 éves szlovák férfit gyanúsítanak.
Túl színes lett a pad, amit lefestettek a mosonmagyaróvári Kétfarkúak, úgyhogy egy vállalkozó...
Az MKKP-sok szerint a vállalkozó azt mondta: „nem ülne rá senki, itt nincsenek buzik.”
Tömegek jelentkeztek be Mosonmagyaróvár környékére a szigorított határátlépés miatt
Akik bejelentkeztek, könnyebben ingázhattak Szlovákia és Magyarország között.
Hihetetlen buszkígyó sárgállik Mosonmagyaróvárnál
Egy jövőbeli Volánbusz-megrendelés reményében gyártott Credobus Inovell 12-esek sorakoznak a kastély előtt.
A vírus miatt napokig nem tudtak temetni Mosonmagyaróváron
Covidos lett a temetkezési cég egyik dolgozója, mindenkinek karanténba kellett vonulnia.
Villámgyorsan terjednek a legendák a fekete autókba tuszkolt kiskamaszokról
Az elmúlt hónapokban szinte járványszerűen terjedtek a végül hamisnak bizonyult gyermekrablási históriák, volt olyan állítólagos bűncselekmény, amit még felnőttek is látni véltek, és hamisan...
Mosonmagyaróváron különleges gazdasági övezetet alakít ki a kormány
A területek a megyei önkormányzathoz kerülnek át.
Tolatva gázolt halálra egy gyalogost egy ittas sofőr
Egy parkolóhelyre akart beállni Mosonmagyaróváron.