Oktatás

Diáktüntetés: Haynauval ellentétben Pintér még jóváteheti
A diákok egy hónapja kérik a közmédiától, hogy hívják be őket egy élő interjúra, ahol az oktatás helyzetéről beszélhetnének. Most elegük lett a várakozásból, ezért fáklyákkal vonultak az MTVA...
MTA-osztály: A diplomás átlagbérre kell emelni a tanárok fizetését
A Filozófiai és Történettudományok Osztálya adott ki támogató közleményt.
Újfajta tiltakozást indít a Trefort: mindennap csak az első három órát tartják meg jövő héten
A diákokat a 4. órától hazaküldik, a tanárok az iskolában lesznek továbbképzésen.
Indul a Telex Akadémia
Újabb mérföldkő a Telex történetében: elindítjuk oktatóközpontunkat, ahol egyebek mellett fiatalok tanulhatnak a médiáról. Várjuk tanárok és diákok jelentkezését ingyenes médiás képzéseinkre!
Szegedi bölcsészprofesszorok álltak a tiltakozó tanárok mellé
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Karának oktatói közös nyilatkozatot adtak ki a közoktatás javításáért küzdő tanári mozgalom támogatására.
Mondjon le! – skandálták a tanárok, amikor Pintér Sándor kijött a Belügyminisztériumból
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai egy levelet akartak átadni a miniszternek és Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárnak, de egyikük sem vette át ezt.
Akcióban a szegedi szülők: 40 helyi iskola tanárait várják támogató feliratok a bejáratnál hétfőn
35-40 szülő összefogott, és krétával felírt feliratokkal üzentek a tanároknak.
Tanárok a Tanárokért: 840 pedagógus vett részt a polgári engedetlenségben
26 vidéki és 62 fővárosi intézményben jelezték így a tanárok, hogy elégedetlenek a munkakörülményeikkel, a fizetésükkel, és azzal, hogy kirúgták a kollégáikat.
Több mint hetven iskola, majdnem hétszáz tanár tiltakozott a tanárkirúgások ellen
Vörösmartys diákok vonulásos tüntetést szerveztek délutánra, este a Szent László Gimnáziumot diákok, szülők, pedagógusok gyertyákkal állták körbe.
Kövess minket Facebookon is!