Operatív törzs
4436 pozitív eset lett a tanárok, orvosok tömeges tesztelésén
Az elvégzett tesztek 2,44 százaléka lett pozitív. A következő körben az államigazgatásban dolgozókat is tesztelik.
György István: Nem igaz, hogy nem kapnak megfelelő védőfelszerelést az orvostanhallgatók
Erről az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján beszélt a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
Semmi értelme nincs az operatív törzs járvány-előrejelzésének
Legalábbis abban a formában, ahogy hetente közlik. Ha jól csinálják, a szennyvízadat hasznos eleme lehet a járvány követésének, de amit az NNK közzétesz, nem az.
Müller Cecília: Még nem kezdődött el az influenzajárvány
Az országos tisztifőorvos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy most a vizsgálatok „számosságát” elsősorban a koronavírus kimutatására fókuszálják.
Müller Cecília ismertette a megyei fertőzöttségi adatokat
A keddi sajtótájékoztatón beszélt a tanárok, orvosok teszteléséről és Majka gyógyulásáról is. Szerinte a rapper az egészségügyi dolgozók megfeszített munkájának jelképe lett.
Harminc napra zártak be egy tatai éttermet, ami simán nyitva volt, bent ettek-ittak
Hétfőn tartott sajtótájékoztatót az operatív törzs, ahol elmondták, az orvos adhat igazolást, ha a vizsgálat a kijárási korlátozás idejére esik.
A magánlakásokban dolgozó munkások, szakemberek is viseljenek maszkot, kéri az operatív törzs
A csütörtöki tájékoztatásból az is kiderült, hogy az este 8 után taxizókat is ellenőrizhetik a rendőrök.
Egy kutyát csak egy ember sétáltathat este 8 után
Ezt Kiss Róbert tisztázta az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.
Müller Cecília: Fáradnak az egészségügyi dolgozók
Az országos tisztifőorvos szerint Magyarországon is extrém terhelés nehezedik az egészségügyi rendszerre, de abban, hogy az ne roppanjon össze, egyéni felelősségünk is van.
A mai nap jó példa arra, hogyan lehet játszani a járvány adataival, csalás nélkül
Egyáltalán nem kell sok ahhoz, hogy az aktuális politikai döntések alátámasztásához szükséges adatok álljanak elő.