Országos Kórházi Főigazgatóság
Simán hazugságnak nevezte az ózdi kórházigazgató beszámolóját a kórház-főigazgatóság
Bélteczki János egyebek mellett arról beszélt, hogy azokra a felvételekre lehetne asszociálni az ózdi kórház láttán jelenleg, mint amilyenek tavaly Olaszországban készültek.
A szerződések aláírása után meg is kezdték a rezidensek kirendelését az oltásokra és a covidos...
A kormány kibővíti a rezidensek részvételét a veszélyhelyzetben – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Az állam több ponton engedett a tiltakozó orvosoknak, jelentősen emelkednek az ügyeleti díjak
Szeptemberig felülbírálják az ügyeleti díjakat, egyértelműsítik a fizetett pihenőidőre vonatkozó szabályt, a személyes közreműködőként szolgálatot vállaló orvosok ügyeleti díját 30 százalékkal...
Sok fontos törvénytervezettel és rendelettel jött elő szerdán a kormány, összefoglaltuk őket
Komoly változások vannak, illetve lehetnek az egészségügyben, a mobilfizetésben és a hulladékgazdálkodásban, de a börtönkártérítéseknél és a közmédiás reklámokban is új szabályok jöhetnek.
Nem az országos kórház-főigazgató, hanem Pintér Sándor irányítja a kórházakat csütörtöktől
Azért, mert veszélyhelyzet van.
Jenei Zoltánt nevezték ki országos kórház-főigazgatóvá
Az új szervezet feladata az egészségügyi ellátórendszer működésének követése lesz.
Létrehozták az Országos Kórházi Főigazgatóságot
Vezetőjét az egészségügyért felelős miniszter nevezi ki.