Palesztina
Blinken: Nagyon közel vagyunk a közel-keleti tűzszünethez
Az amerikai külügyminiszter szerint jól haladnak a tűzszünetről és a túszokról folyó közvetlen tárgyalások.
Újraindulnak az Izrael-Hamász túsztárgyalások Katarban
A terrorszervezet pénteken jelentette be, hogy újra tárgyalnak, ezt szombaton Izrael is megerősítette.
A Hamász szerint közelebb lehet a gázai tűzszünet, mint valaha
Amerika is úgy látja, hogy a felek egyre közelebb kerülnek a megállapodás megkötéséhez.
Népirtással vádolta meg Izraelt a szaúdi trónörökös
Pedig 2023-ban még úgy tűnt, Szaúd-Arábia elismerheti Izraelt, de a gázai háború messze sodorta a feleket.
Netanjahu menesztette a védelmi miniszterét, akivel több kérdésben is nézeteltérései voltak
Joáv Gallant az izraeli kormány egyik mérsékelt tagja volt.
53 ország kezdeményezi, hogy az ENSZ fegyverembargót vezessen be Izraellel szemben
A közös levelet Kína, Oroszország és Törökország is aláírta.
Egy oltópontot és menekülttábort is találat ért a Gázai övezetben, legalább 42 gyerek halt meg
A járványos gyermekbénulás elleni oltókampány második köréhez már csak egy sokkal korlátozottabb tűzszünetben sikerült megegyezni.
Hiába jelölte a Fidesz és a Mi Hazánk EP-frakciója is, mégse Musk kapja idén a Szaharov-díjat
A techmilliárdos nem került a három versenyben maradt jelölt közé az Európai Parlament emberi jogi díjáért.
Vízágyú, könnygáz: összecsaptak a Palesztina mellett tüntetők az olasz rendőrökkel
A hivatalos tiltás ellenére ötezren gyűltek össze Rómában, hogy a Palesztinában meghaltakra emlékezzenek.
Izraeli légicsapások sújtják Bejrút városát
Izrael kitiltotta területéről az ENSZ-főtitkárt, Irán néhány európai országot és az USA-t okolja. Percről percre az izraeli konfliktus eseményeit.