Pécs

Kézzel nyúlt a kenyérért, a pék bepöccent, fojtogatni kezdte az idős pécsi férfit
Az eset tavaly októberben történt, az ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen.
A kegyelmi ügy a pécsi közgyűlésben is kellemetlen perceket szerzett a Fidesznek
Az ellenzéki képviselők sorban szólították meg a kormánypárti képviselőket, és színvallást szerettek volna kicsikarni. A fideszesek felháborodtak.
Bicsérdnél is van egy kiemelt állami beruházási terület, de egyelőre nem tudni, mit építenek majd...
Bicsérd független polgármestere szerint akkuipari beruházásról ott nincs tudomásuk.
Tárgyalása után, a bíróság előtt rögtön újra kipreparált egy propagandaplakátot a jogvédő aktivista
Heindl Péter az elmúlt években folyamatosan „javítgatja” a kormányzati plakátokat, az ügyészség szerint ez rongálás, bűncselekmény.
Engem ugyan el nem kaptok – gondolta a 30 kilométeren keresztül 140-nel menekülő sofőr, de tévedett
Az ámokfutó a menekülés során szinte minden közlekedési szabályt megsértett, három évet is kaphat.
Münchenbe és Máltára indulnak márciustól menetrend szerinti járatok Pécsről – a helyi fideszes...
A nagy hírt kedden délelőtt jelentették be, de a sajtónak már előző nap szóltak róla. A megyei önkormányzat fideszes elnöke pedig az embargót megtörve mindenkit megelőzött a hírrel.
Elnézést kért a MÁV, amiért egy kalauz mindenáron szájkosarat akart rakatni egy vakvezető kutyára
Hiába mondták neki, hogy a MÁV saját szabályzata sem ír elő ilyet, a jegyellenőr folyamatosan az életét féltette.
Belső vizsgálat indul a Volánbusz sofőrje ellen, aki a telefonját nyomkodta, miközben közel...
A Pécsről Budapestre tartó busz egyik utasa még videót is készített a feltehetően Facebookot pörgető buszvezetőről.
Kövess minket Facebookon is!