Pest megye
Koromfeketére változtatta a Tápió vízét egy szennyeződés Tápiószentmártonnál
Szalmabálákat tettek a folyóba, így szűrik a vizet.
Élettársával együtt éveken át szexuálisan bántalmazta tinilányait egy Pest megyei rendvédelmis
10 éves kortól szexuálisan bántalmazta a saját és az élettársa lányát is, amikor a gyerekek ellenálltak, veréssel vagy megöléssel fenyegette őket.
A Pest megyei ügyeleti pontok 80 százaléka bezárt az új rendszerben
A szentendrei polgármester szerint a szentendrei ügyelet, azaz az egyik a megmaradtak közül, annyira leterheltté vált, hogy a rendszer így nem fenntartható.
Egyszerre 30-an hívták az 1830-as orvosi ügyeleti számot a hétvégén Pest megyében
Összesen 935 beteget láttak el az új alapellátási rendszer első hétvégéjén. Az Országos Mentőszolgálat szerint a betegforgalom nem volt egyenletes.
Fél óráig próbált ügyeletes orvost hívni halott apjához egy szentendrei nő
Többen is panaszkodnak Budapest környékén, hogy sokat kell várni az ügyeletes orvosra.
Februártól újabb két megye csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez
Ezzel teljessé válik az új rendszer országos hálózata.
Korrupció és sikkasztás miatt indult nyomozás három tankerületi igazgató ellen
Pest és Dunakeszi tankerületének vezetői a gyanúsítottak.
Városkutatók szerint nem a biciklisávok, hanem a félmillióval több autó okozza a dugókat...
Ha ezt a többletet sorba állítanánk az úton, Budapesttől Koppenhágáig érne a sor.
Kizárta a DK az egyik Pest megyei képviselőjét, amiért együttműködött a Fidesszel
Tóth Ágnes nem jelezte a pártnak, hogy egy olyan egyesület tagja, ami pénzt kapott a fideszes megyei önkormányzattól egy hírportálra.
Leszúrta öccsét egy férfi Tápiószelén, majd bezárkózott a házukba, a TEK törte rá az ajtót
A férfi beismerte a gyilkosságot, azt mondta, a pénztelenség és testvére alkoholista életmódja vezetett a tragédiához.