Statisztika
Többen dolgoznak, mint egy éve, de júliusban így is 209 ezren voltak munkanélküliek
Átlagosan 9,7 hónapig kerestek munkát az emberek a KSH adatai alapján.
Kiderült, hogy melyek a leginkább sérülésveszélyes sportágak az olimpián
A csapatsportágak közül a futballban történik a legtöbb sérülés.
Megszakadt a spanyol futballválogatott 16 éve tartó sorozata: a horvátok ellen náluk volt...
Utoljára a 2008-as Eb-döntőben fordult elő, hogy nem ők nyerték a labdabirtoklást.
Nyugdíjasokkal és képzetlen tanárokkal próbálják kezelni a pedagógushiányt
2022-ben a Nógrád megyei óvodákban a pedagógus-álláshelyek 13 százaléka betöltetlen volt.
Hatalmasat nőtt a háztartások vagyona, 4 ezer milliárd a plusz három hónap alatt
Az elosztás persze nem egyenlő, vannak, akik sok tízmillió forinttal gyarapodtak, mások pedig semmit sem nyertek, és továbbra is nehezen élnek.
Magyarország lett az Európai Unió börtönországa
2022-ben már nálunk volt a legmagasabb a 100 ezer főre jutó fogvatartottak aránya.
Öt év alatt megduplázódott a kapcsolati erőszak áldozatainak száma Magyarországon
A kapcsolati erőszak miatt indított büntetőeljárásoknak viszont csak alig a harmada végződik vádemeléssel.
Kicsivel nőtt a foglalkoztatottak, de a munkanélküliek száma is februárban
A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 723 ezer, a munkanélküliek száma 227 ezer fő volt.
Orbán szerint ma nyolcszor annyi pedofil bűnöző van börtönben, mint 2010-ben – utánajártunk,...
2010-ben 81 pedofil bűnöző volt börtönben, 2024-ben 663. A pedofil bűnöző fogalma nehezen értelmezhető, azt pedig nem lehet kijelenteni, hogy a változás a kormány politikájának köszönhető.
Decemberben is nőtt az átlagkereset, a keresők fele így is kevesebbet visz haza havi bruttó...
Tavaly 14,2 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó átlagkereset is, a reálkereset viszont 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.