Szabó Bálint
Lemond Szabó Bálint, ha Botka László leül vele egy 45 perces beszélgetésre
A szegedi önkormányzati képviselő egészségügyi okokra hivatkozott, de október 23-án „a pesti meg a vidéki srácokkal” rendszerváltást tervez.
Vádat emeltek Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen
Az ügyészség szerint valótlanul állította, hogy megkötözték és fel akarták gyújtani.
Nyomkövetőt kapott Szabó Bálint, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják
A botrányairól és furcsa ügyeiről ismert szegedi politikus nem hagyhatja el engedély nélkül az országot.
Állítja: megverték, megerőszakolták, égő szalmabálához kötözték, most hiába várja a traktorokat –...
Az országos gazdatüntetés főszervezője volt MSZP-s és DK-s is, dolgozott Tóth Csabának, állítólag még Rózsa-Flores Eduardo kutyájára is vigyázott, meredek állításainak többségét azonban sosem tudta...
Több ezer traktor helyett hatvan tüntető és tíz autó a gazdatüntetésen
Az országos tiltakozás a Dózsa György út egy rövid szakaszát foglalja el, egy sávban.
A gazdatüntetés szervezője állítja, hogy elkezdődött a tüntetés
A Facebookon azt írta, a Hősök terére várja a gazdákat.
Követeli a gazdatüntetés szervezője, hogy a kormányzati szervek hozzanak döntést a tűzijátékról
Szabó Bálint azt kéri, addig senki ne induljon el traktorral, amíg nincs meg a döntés a tűzijáték lefújásáról.
A rendőrség nem engedi be a traktorokat Budapest belvárosába
Szabó Bálint országos gazdatüntetést hirdetett meg. A rendőrség a Dózsa György úton engedélyezte a demonstrációt, a szegedi képviselő azonban a pesti alsó rakpartra menne 1800 traktorral.
Országos gazdatüntetéssel készül augusztus 20-ra Szabó Bálint, traktorokat láthatunk majd a...
Augusztus 20-tól 31-ig terveznek tüntetni a vidéki gazdák, az aszály miatt az Agrárminisztérium segítségét kérik a demonstrációval.
Szabó Bálint kilépett a szegedi közgyűlésből, országgyűlési képviselőnek készül
A szegedi politikus a Botka-rendszer legkritikusabb ellenzékeként írta le a mögötte álló szervezetet.