Szeged

A fideszesek kivonultak a szavazásról, de a szegedi önkormányzat így is 10 millióval támogatja...
A szegedi jobboldal szerint nem a kormány hibája, hogy az iskola nehéz helyzetbe került, Botkáék az Orbán-kormány bosszújáról beszélnek.
Az Orbán Viktort autóval üldöző Szabó Bálint többé nem képviselő a szegedi önkormányzatban
Hangos viták közepette szavazta meg egyhangúlag a szegedi közgyűlés Szabó méltatlanságát. A botrányairól elhíresült politikus szerint ez még visszaüthet a képviselőkre.
Újabb 5 milliárddal dobták meg a 14 kilométeres Szeged–Röszke-vasútvonal 45 milliárdos...
A kivitelezők között természetesen Mészáros Lőrinc cége is ott van.
Egykor DK-s lehetett, most a Fidesz új szegedi elnöke
Rádi Feriz a nemrég lemondó Bartók Csabát váltja.
Tízmillió forinttal támogatná a szegedi önkormányzat Iványi Gábor alapítványának iskoláját
Az elmúlt időszakban már több tanár is felmondott, Botkáék szerint az iskola „a működőképességének határára került az Orbán-kormány bosszúja miatt”.
Szamurájkarddal, gumilövedékes fegyverrel mentek adósságot behajtani Szegeden
A rendőrség két önbíráskodó gyanúsítottat már elfogott.
A szülők hozzák a 2-3 ezer forintjukat, és az iskolának akarják adni, hogy ne szűnjön meg
Eddig négyen mondtak fel az Iványi Gábor egyházának alapítványához tartozó Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium dolgozói közül. A tanárok sírva mentek el, és azt ígérték,...
A kellékes inkább éttermi felszolgáló lett, eddig tíz munkatárs távozott a szegedi színházból
A kormány egymilliárd forintot ígért, végül nagyjából 600 milliót adott a szegedi színháznak. A költségek viszont növekedtek, az alacsony bérek miatt pedig lassan elfogynak a műszaki és más...
Nick Vujicic szerint tíz év múlva a vécében lesz az amerikai gazdaság, míg Magyarország jön fölfelé
A kezek és lábak nélkül született tréner szegedi előadásában megköszönte a magyar kormány támogatását, és arról beszélt: bárcsak a világ jobban ismerné hazánkat.
A NER-hez több szálon kötődő család kapta meg a szegedi egyetemi klub üzemeltetési jogát
A tendert megnyerő cég tulajdonosának felesége a Fudan-alapítvány igazgatója és államtitkár is volt.
Kövess minket Facebookon is!