Szőlő utcai javítóintézet
Juhász Péter közzétette a videókat, amelyeken a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója...
Hosszú biztonságikamera-felvételek kerültek elő a bántalmazásról.
Két embert őrizetbe vettek, egyet előállítottak a Szőlő utcai ügyben
Az akció még most is tart.
Újabb gyanúsítottak lehetnek a Szőlő utcai ügyben
A Telex információja szerint a hétfőn lemondott igazgatót is érinti, hogy több szerv emberei is kivonultak a budapesti javítóintézethez házkutatást tartani.
Drón, fekete kisbusz és rengeteg nyomozó – órákon át tartott a rendőrségi akció a Szőlő utcában
Nagy volt a jövés-menés egész délelőtt, helyszíni tudósítóink rendőrségi buszokat, rendőrautókat, nyomozókat és rendőröket láttak a helyszínen. Közben két embert letartóztattak, egyet előállítottak.
A rendőrség csúcsszervei is részt vesznek a Szőlő utcai nyomozásban, több helyen zajlik akció
A Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzeti Nyomozó Iroda mellett gyermekvédelmi szakértőket is bevontak.
Felmondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója
Kovács-Buna Károly a rá nehezedő nyomással indokolta lemondását, szerinte lejáratókampány zajlik ellene.
Tavaszig házi őrizetben marad a Szőlő utcai javítóintézet volt ügyintézője
Azzal gyanúsítják, hogy nyomokat tüntetett el Juhász Péter Pál irodájából.
Feljelentést tesz a Szőlő utcai ügyben Dobrev Klára
A DK elnöke szerint pontosan tudják, kik azok, akik megvédték a lebukástól a javítóintézet korábbi igazgatóját, Juhász Péter Pált.
Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai ügyben
Az ügyészség szerint a javítóintézet egyik ügyintézője kicsempészte a bizonyítékként felhasználható bútorokat a volt igazgató, Juhász Péter Pál irodájából.
Hétről hétre omlik darabjaira a kormány Szőlő utcai ügyről megfogalmazott legfontosabb állítása
A szeptemberben a Tuzson Bence által gyorsan elkészített jelentéssel minél hamarabb tisztázni akarták: nincs kiskorú érintett. Most sorban kerülnek elő azok az áldozatok, akiknek az esete éppen az...







