Takarékoskodás

Spórolt a gázzal Szeged, most ezért kap százmilliós büntetést a város
Az MVM Zrt. kötbért kér a szegedi önkormányzattól, mert intézményei kevesebb gázt fogyasztottak tavaly az előre lekötöttnél. Az önkormányzat szerint 100 millió lehet, az MVM szerint csak 50 a kötbér.
Szegeden kivonultak a közgyűlésről a jobboldali képviselők a négy önkormányzati óvoda bezárásának...
A februári önkormányzati közgyűlésen a város idei költségvetése és négy önkormányzati óvoda őszre tervezett bezárása váltotta ki a legélesebb vitát.
Több mint ötszázan írtak alá petíciót, tovább tiltakoznak a szülők a szegedi óvodabezárások ellen
Az önkormányzati bizottságok megvitatták azt a tervet, mellyel a város 45 óvodájából négynek a bezárását tervezik Szegeden. Az érintett szülők több ülésen is elmondták ellenérveiket, de hiába.
Megszűnik a takarékoskodásban segítő app, a Koin
A magyar start-up számos, nem várt akadályba ütközött.
Elzárt meleg víz, lekapcsolt közvilágítás, derékmelegítők – így spórolnak a legnagyobb hazai...
A Pécsi Tudományegyetemen felmérik, hogy az épületek közül érdemes-e bezárni valamelyiket. A Debreceni Egyetemen derékmelegítőket kapnak azok a dolgozók, akiknek több órán át kell ülőmunkát...
A kormány és médiája is elnevetgélt a takarékoskodó Nyugaton, de most mi is elkezdtünk spórolni
„Spórolj a gázzal! Fingjál befőttesüvegbe” – viccelődött például Jeszenszky Zsolt az energiatakarékosságon, de most a magyar állami szférában is jön a hőmérsékletstop, 18 fokos munkahelyekkel.
Olaszországban is lejjebb tekerik a termosztátokat, de a tésztavíznek lobognia kell
Gáztakarékossági program indul októberben, a főzési instrukciók kiverték a biztosítékot.
Spórolni nem csak az árammal és a gázzal lehet – itt van néhány háztartási tipp
Eddig nem spórolt, de most már muszáj meghúznia a nadrágszíjat? Gyakorlatias teendőket felvillantó cikkel szeretnénk segíteni egyéni rezsicsökkentésükben a családokat. A szomorú hírünk csupán annyi,...
Hasznos tippek, amikkel sokat lehet spórolni az áram- és a gázszámlán
Az új rezsiszabályok miatt az átlagon felül fogyasztók jóval magasabb számlát kapnak. A szigetelés, az ablakcsere és az energiazabáló eszközök cseréje a jolly joker, de van sok apróbb gyakorlati...
Kövess minket Facebookon is!