Előd Fruzsina
Trumpnak sikerült rábeszélnie Hszit 200 Boeing utasszállító gép vásárlására
A cég árfolyama így is esést produkált a hír után, mert korábban 500 repülőről szóltak a szivárogtatások.
Újabb államtitkárt mutatott be Gajdos László, Kertész-Káldosi Zsuzsanna fog felelni a körforgásos...
Környezetmérnökként, vizsgáló szakemberként a terepen és a szabályozásban is dolgozott korábban.
Vitézy: Megakadályozható lett volna a csütörtöki vonatbaleset, Lázáréknak legutóbb 2022-ben...
A Békés InterCity EU-pénzből felújított vonalán működik vonatbefolyásoló rendszer, de a mozdonyok nincsenek felszerelve a hozzá szükséges számítógéppel.
Fellázadt Orbán kedvenc sportújságírójának uralma ellen a szakma, lemondatnák a szövetségük éléről...
Elutasítják az eddigi, politikailag elkötelezett működést és az MSÚSZ alapszabályának állandó megsértését. A levelet több mint ötvenen aláírták.
Ruszin-Szendi bejelentette, hogy visszanevezik Petőfire a Mária Terézia laktanyát, és több...
Már alá is írta a szabadságokról szóló rendeletet a honvédelmi miniszter, aki egy sereg ígéretet tett az állomány körülményeinek javítására vonatkozóan.
Az ukrán külügyminiszter kezdeményezte az ENSZ BT összehívását a legutóbbi orosz támadások miatt
Sok civil áldozatot követelt Kijevben a legutóbbi dróntámadás. Andrij Szibiha megfelelő válaszlépéseket vár el a nemzetközi közösségtől.
Indul a külpolitikai nagyüzem: Orbán Anita már beszélt lengyel kollégájával, az osztrák kormány...
Jövő héten Magyar Péter és Orbán Anita régiós országokba látogatnak.
Alantas támadásnak nevezte Lázár János Ferencz Orsolya videóját, amin egy belvárosi férfi arról...
Lázár és hozzá köthető cégek fokozatosan felvásárolták a lakásokat a Magyar utcai házban, azóta mindenféle drága felújítást szavaznak meg és terhelnek rá a szomszédra.
Az egykori Mol-székházba költözik Vitézy Dávid minisztériuma
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium az eddigi Energiaügyi Minisztérium helyét veszi át.
Bóna Szabolcs: Nem dolgozzuk fel a Magyarországon termelt élelmiszer nagy részét, ezen...
A Tisza agrárminiszter-jelöltje a klímaváltozás kihívásairól és a fiatalok lehetőséghez juttatásáról is beszélt parlamenti meghallgatásán. A bizottság megszavazta, hogy ő vezesse a mezőgazdasági...









