Tiltakozás
Sulyok Tamás lánya és veje is kiállt a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett
Sulyok Katalin és Kajtár Gábor is aláírta azt az állásfoglalást, amely elítéli a magyar állampolgárság felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot.
Mintegy 1200 helyszínen tüntetnek a Trump-kormány ellen az Egyesült Államokban
Trump hivatalba lépése óta a legnagyobbnak ígérkezik a szombati tüntetéshullám, amelyen több száz szervezet vesz részt.
Tiltakoztak a Károli hallgatói a megszűnő képzések miatt, az egyetem igyekezett megnyugtatni őket
A hallgatók a szenátusi ülésre vonultak be demonstrálni, majd annak végeztével egy rögtönzött fórumon vonták kérdőre az egyetem vezetőit. Az egyetem tizennyolc képzést szüntetne meg.
Maratoni, több mint 20 órás felszólalással tiltakozik a New Jersey demokrata szenátora Trump...
Cory Booker helyi idő szerint hétfő este 7-kor kezdett beszélni, azt mondta, addig folytatja, amíg fizikailag képes rá.
Az akadémikusok jelentős része kivonul az MTA májusi ünnepi ülésről, ha Orbán Viktor is megjelenik
Így tiltakoznak a miniszterelnök március 15-i poloskázós beszéde ellen.
Budapest több pontjára tűztek ki rózsaszín háromszöget a Pride betiltása ellen tiltakozók
Az akciót végrehajtó civil szervezet vasárnapra tüntetést is szervez.
„Nem vagyunk hajlandók meghalni” – Gázában gyerekek is utcára vonultak, hogy a Hamász távozását...
Az ismét súlyos harcok által dúlt területen százak tiltakoztak a Hamász uralma ellen, mely szerintük csak a háborút és az éhínséget tartósítja.
Grönland vezetői kikeltek az amerikai tisztségviselők „nagyon agresszív” látogatásai ellen
Az amerikai alelnök felesége és Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója is a szigetre látogat a héten.
Másfél nap alatt összejött a pénz Hadházy 12 millió forintos parlamenti büntetésére
A független képviselőt a Momentum frakciójának egyes tagjaival együtt büntette meg Kövér László házelnök, a Pride betiltását célzó törvénymódosítás elleni füstgyertyás tiltakozásuk miatt.
Több százan skandálták Sóskúton, hogy vigyék Felcsútra az akkufeldolgozót
Fáklyás felvonulással tiltakoztak péntek este a tervezett akkufeldolgozó üzem felépítése ellen.