Választás

Közel százezer új fertőzöttet regisztráltak az USA-ban egy nap alatt, egyre többen kerülnek kórházba
Már több mint kilencmillióan kapták el a vírust az USA-ban. Napról napra súlyosabb a helyzet.
Koalíció váltja a kormánypártot Litvániában
Ramunas Karbaakis, a kormányzó Litván Gazdák és Zöldek Uniója (LGPU) pátszövetség vezetője elismerte a választási vereséget.
Kijev azzal vádolja Szijjártót, hogy „súg” az ukrajnai szavazóknak
Az ukrán külügy szerint a politikus beavatkozik Ukrajna belügyeibe, amikor egy magyar polgármester megválasztására buzdít.
Morales pártjának jelöltje nyerte a bolíviai elnökválasztást
A volt elnök külföldi száműzetésből is aktívan segítette a kampányt.
Varga Mihály nem indul egyéniben a 2022-es választáson
A pénzügyminiszter helyett Gór Csaba lehet majd a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a budapesti 4-es választókörzetben.
Ritkán látható többséggel nyert a koronavírust jól kezelő kormány Új-Zélandon
Az ország történetének legnépszerűbb kormányfője vezette Munkáspárt könnyedén nyert a parlamenti választásokon.
Új pártot alapított az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József
Csütörtökön mutatják be részletesebben programjukat.
Nagyot bukott az Osztrák Szabadságpárt a vörös Bécsben
Harmincról tíz százalék alá zuhant a jobboldali populista FPÖ tábora. Az osztrák fővárost továbbra is a szocdemek vezethetik majd.
Vasárnap választják meg az exbarátnője erotikus fotóit terjesztő leveleki polgármester utódját
Az egyetlen jelölt a települést július óta irányító korábbi alpolgármester, Turóczyné Székely Anita.
Németországba utazott Szvetlana Alekszijevics
A Nobel-díjas belarusz írónő az utolsó szabadlábon lévő tagja az ellenzéki koordinációs tanácsnak. Saját közlése szerint orvosi kezelésre utazott.
Kövess minket Facebookon is!