Vásárlás
Nagy Márton: Nem fogunk szégyenkezni a reptér ára miatt
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint még ki kell egyezniük a repülőtér hitelezőivel is.
Négy év alatt jelentősen nőtt a lakástulajdonosok aránya a 30–59 éves korosztályban
Az átlagos lakásméret 82 négyzetméter.
13,1 helyett már csak 11,7 évet kell dolgozni Budapesten egy nagyobb lakásért
Kilenc év után először csökkentek az ingatlanárak Magyarországon 2023 második negyedévében, amivel elvileg könnyebb lett lakást venni. Persze csak azoknak, akik nem hitelből, hanem saját...
Több száz ingatlant sajátítana ki a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt
A kormány szeptemberben további pluszforrásokat rendelt a vasútvonal fejlesztésére.
Ugyanazt vettük, mint egy éve, jóval olcsóbb lett a nagybevásárlásunk
Jól látjuk, hogy egyre kisebb a számla a hétvégi bevásárláskor, vagy csak hozzászoktunk a drágasághoz? Hogy kiderítsük, elmentünk a Lidlbe, és megvettük pont ugyanazt, mint egy éve. Miközben még...
Miért van olyan sok helyen pont egymás mellett az Aldi és a Lidl?
Józan paraszti ésszel elég nagy hülyeségnek tűnik, hogy feltűnően sokszor egymás tőszomszédságában nyitnak üzletet a konkurens cégek. Ebben az esetben viszont a józan paraszti észnek nincs igaza, a...
Lakást venne befektetésnek? Idén még rohamoznak a babavárósok, de jövőre eljön az ön ideje
Alacsonyabb kamatozású lakáshitelek és reálértéken a mostaninál jóval olcsóbb lakások jöhetnek jövőre, miután idén év végén részben kivezetik a csokot és a babaváró hitelt. Aki eladna, annak viszont...
Ausztriában, a horvát és a spanyol tengerparton vásárolnak legszívesebben külföldi ingatlant a...
Átalakult a vásárlói réteg is: a felső tízezer helyett már inkább a felső középosztály vásárol.
Egy mezopotámiai rézkereskedő már 4000 éve kihozta a kuncsaftjaiból az internetes kommentelőt
Az Éa-nászir nevű kereskedő több tucat vásárlói panasztáblát tartott meg otthonában, a régészeti lelet páratlan kordokumentum, és rendkívül vicces is.
Felsorolta Nagy Márton minisztériuma, hogy milyen termékek kerülnek bele a kötelező akciókba
Heti rendszerességgel legalább 2 termékfajtában kell majd valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban adni.