Szilveszteri bulikkal, sípályákkal és gasztrotúrákkal hoznák vissza Parajdra a vendégeket

A parajdi sóbánya végleges bezárása nemcsak a föld alatti munkát állította le, hanem a felszíni turisztikai kilátásokat is derékba törte. Hatását pedig egész Székelyföld érezte a nyári szezonban, hisz a bánya az egyik fő motorja volt a vidéki gyógyturizmus összekapcsolt szolgáltatásláncának: innen indultak tovább a magyarországi és román vendégek Szovátára, a Medve-tóhoz, a korondi kézművesekhez, a székelyudvarhelyi Mini Erdély Parkba vagy akár a Madarasi Hargitára, a gyergyói Gyilkos-tó és Békás-szorossal bezárólag, miközben számos más települést és múzeumot is meglátogattak.

A nyári szezon is megmutatta, hogy a bánya helyére valami konkrétumot kell kitalálni, mert programok nélkül nem jönnek a látogatók. A sóslevegős gyógykezelések kiesése, a veszélytől tartó vendégek távolmaradása oda vezetett, hogy a település vendéglátása, szálláskiadása és kézműveskereskedelme felszámolódott. Évtizedek óta a bánya működésére épültek ezek a kisvállalkozások, most viszont eltűnt az a vonzerő, ami eddig szinte magától hozta a vendégeket. A nyári szezon gyenge volt, az őszi pedig gyakorlatilag elmaradt. A vendéglátósok sorra húzták le a rolót ott, ahol máskor alig lehetett helyet találni a sétálóutcán.

A helyiek szerint nemcsak a bányát zárták be, hanem egy egész gazdasági modellt, amely köré a falu a megélhetését szervezte.

„Gyerekkoromban voltak utoljára ennyire csendes, őszi napjaink, amikor még nem nyitották meg a bányát a turistáknak” – jegyzi meg egy nyugdíjas néni a padon ülve, akivel a román nyelvtanulásról is elbeszélgettünk, ugyanis nem kevés román vendég érkezett az elmúlt években a faluba, hogy egy-két hétig lejárjon a bányába sós levegőt szívni.

„Máskor ilyenkor méteres sorok álltak a sóbánya jegypénztáránál, nyáron pedig a sor a strandig ért. Most láttad, hogy bárki is elment volna mellettünk, amióta beszélünk?” – jegyezte meg egy nyugdíj előtt álló bányahivatali dolgozó, aki elmesélte azt is, hogy ő és felesége is szállásadással egészítette ki fizetését, miután a gyermekek kiröpültek a családi házból. Két szobát alakított ki a lakásában, ebből szerinte két állás mellett egy harmadik fizetés is kijött belőle, most viszont nem voltak vendégei a nyáron és a hivatalos munkája is veszélybe került, mert decemberben a bányavállalat elbocsátja az első 47 alkalmazottját. Szerinte elsőként a takarítók, felszolgálók mennek el, a bányászok és adminisztratív személyzet sorsát még homály fedi, de ha nincs bánya, rájuk sincs szükség. Pont mint a vendéglátásban, ha nincs vendég, nem kellenek szállásadók és éttermek sem.

A legtöbb szállásadó 80–90 százalékos forgalomkiesést emleget az idei szezonra nézve, és ez már az utcán is érzékelhető. A házakra kifüggesztett eladó táblák, a több száz fős vendégcsoport fogadására alkalmas hotelek lehúzott redőnyökkel és kiürült parkolókkal mind arról árulkodnak, hogy Parajdon lőttek a turizmusnak.

A visszaesés mértéke még a tapasztaltabb szakembereket is meglepte.

Moldován László, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke szerint a vendégforgalom közel nyolcvan százalékos visszaesését szenvedte el Parajd és környéke. A turisták korábban döntő többsége gyógykezelés céljából érkezett, a sóbánya bezárása így a teljes helyi modell alapját rázta meg. „Nem tudjuk, mire építsük a jövőt. Most a zöldturizmust és a csillagtúrákat próbáljuk erősíteni, mert Parajdról száz kilométeres körben szinte minden székelyföldi látványosság elérhető. Bízunk benne, hogy a sós termálvíz hoz majd valamennyi vendéget” – fogalmazott Moldován.

A turizmust szerinte nem a veszély, hanem a félelem bénította meg. „Nem volt veszélyes Parajdra jönni, és az sem igaz, hogy nem maradtak turisztikai lehetőségek, mert a bányán kívül még számos lehetőség áll rendelkezésre. A gond inkább az, hogy a sajtóban terjedő katasztrófa kifejezés elriasztotta még a régi vendégeket. Volt, ahol a család egyik fele nem félt, a másik viszont igen, ezért inkább lemondták az utat” – magyarázta. A félelmet most bizalommá és vendégszeretetté próbálják fordítani. „Még a levegőben is érezni a sóhatást, érdemes idejönni” – tette hozzá.

Moldován szerint a térség rövid távon a zöldturizmusra, a helyi programokra és a termálvízre építhet, hosszabb távon pedig a gyógykezelés és a faluturizmus összehangolására. „Kicsiben kell kezdeni: kisebb gyógykezelő központ, közeli attrakciók, az emberek összefogása – ez adhat új lendületet” – vélekedett.
A helyi vállalkozók közül sokan új tevékenység után néznek. Parajdon közel százhúsz hivatalosan bejegyzett turisztikai egység működik, de a valós szám inkább kétszáz körül lehet.

„Az ötven–hatvan százalékuk most kénytelen átgondolni, merre tovább”– mondta Moldován, aki szerint a turizmus leállása a helyiek megélhetésén túl a gyógyulni vágyó betegeket is sújtja. „A parajdi sós levegő sokaknak az egyetlen esély volt a javulásra” – emlékeztetett.

A Visit Harghita kezdeményezései jók kiindulópontnak, de nem erre kell alapozni

„A turizmus nem a közösségi médiás posztoktól él, hanem attól, hogy valaki programot ad” – mondja Parajdi Kálmán–Endre, aki Felsősófalván működtet panziót és turisztikai irodát. A falut Parajdtól néhány kilométer választja el, de a bánya leállása itt is érezhetően megrázta a szezont.

Parajdit arról kérdeztem, hogy a Hargita Megye Tanácsa által szorgalmazott kommunikációs kampányok és események mennyire érezhetőek vállalkozói szemmel. Mint mondta, a Visit Harghita által szervezett koncertsorozatokat kedves gesztusnak tartja, az influenszerek is jó, hogy bemutatják Parajd értékeit, de hatásuk rövid távon nem érezhető és hosszú távon is korlátozott. „A koncertre eljön valaki a környékről, iszik két sört, aztán hazamegy. A bányát nem lehet rendezvényekkel pótolni. A promóció hasznos, de program nélkül kevés” – jegyezte meg. A segélyek pedig épp ellenkezőleg: csak rövid távon hatnak. „Nem egyszeri halat, hanem hosszú távú hálót kell adni” – tette hozzá.

„A visszaesés szemmel látható. Parajdon végigmenve üresek voltak a helyek: a Sóbánya utcai pékségben nyáron is alig volt vendég, a magánstrand környékén volt némi mozgás, de összességében nyolcvan százalékos mínuszt érzek” – fogalmazott.

A vállalkozó szerint a baj nemcsak gazdasági, hanem kommunikációs is. „A bulvársajtó kattintásvadász címei rontották a térség hírét; sokan azt hitték, Parajd eltűnt. A háromszéki árvizek és a bányakatasztrófa képei összemosódtak, és a közönség számára mindez Erdély lett” – mondta.

Parajdi szerint a térség a gyógyturizmusra „ült rá”, és a bányalátogatásra épülő modell összeomlott. Sok szálláshely csak alapszolgáltatást nyújtott, gyakran szürkén működve. „Aki kapcsolatot épít, visszatérő vendéget kap. E nélkül a közvetítő oldalak csak átfolyatják a vendéget” – mondta. Szerinte a vendégkör összetétele is megváltozott: a vakációs utalványok miatt korábban sok román turista jött, de ez a csatorna most szinte eltűnt.

A helyi ingatlanpiacon is érződik a visszaesés. „Sok az eladó tábla, több építkezés félbemaradt. A csúcsárak ideje lejárt, az értékek normalizálódnak. A külső tőke húzta felfelé az árakat, most ez kifullad” – magyarázta Parajdi.

Rövid távon egyedi, helyi programcsomagokban látja a megoldást – olyan tematikus élményekben, amelyek több szolgáltatót fognak össze. „A döntést nem a közösségi médiás poszt, hanem az élmény dönti el. Kapcsolatépítés, figyelem, személyes üzenetek: ezek tartják itt a vendéget” – tette hozzá.

Hosszabb távon szerinte Parajdnak újra kell definiálnia önmagát a bánya nélkül: tematikus hétvégékkel, kézműves- és gasztrotúrákkal, a gyógy-wellness vonal újragondolásával és valódi, személyes idegenvezetéssel. „A turizmus nem a hirdetéstől, hanem a tartalomtól él. Programot kell adni, mert a vendég most nem az árra, hanem az élményre reagál” – fogalmazott Parajdi Kálmán–Endre.

A bánya hiánya Szovátán is érezhető

A visszaesés hatása nem állt meg a település határánál: Korondon, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Gyergyó környékén, a Gyilkos-tónál és Szovátán is érzékelhető, hogy hiányzik a bánya turisztikai vonzereje, különösen az átmeneti hónapokban. Közülük Szováta van a legközelebb Parajdhoz, és évek óta sokat profitált a sóbánya vendégforgalmából. Itt azonban a visszaesés jóval kisebb volt: a parajdi 80 százalékkal szemben mindössze 15–35 százalék között mozgott, vendéglátóegységtől függően.

Kiss Zsófia, a szovátai Relax Hotel vezetője, aki korábban a parajdi wellnessközpontban is dolgozott, úgy látja: a bánya leállása minden környező településen érezteti a hatását, így Szovátán is. „A nyári hónapokban, amikor a Medve-tó nyitva van, a forgalom még tartja magát, de tavasszal és ősszel a bányába gyógykezelésre érkezők hiánya már érezhető. Átlagosan 15–20 százalékkal kevesebb vendégünk van, de szezonon kívül ez akár 30 százalék is lehet. Aki nyáron jött, annak a tartózkodási ideje is rövidebb lett, mert kimaradt egy fő program: a bányalátogatás” – mondta Kiss Zsófia.

A visszaesést szerinte nemcsak a bányabezárás okozza: a vakációs utalványok értékének csökkenése és az energiaárak emelkedése is érzékenyen érintette a belföldi turizmust. „Ez a három tényező együtt nagyon rossz hatással van – nemcsak Sóvidéken, hanem országos szinten is” – tette hozzá.

Kiss Zsófia szerint a bánya pótlására nincs valódi alternatíva. „A bányát csak egy másik bánya pótolhatná. Persze vannak új irányok: az aktív, természet- és élményalapú turizmusban látunk lehetőséget, de ez hosszabb folyamat” – fogalmazott.

A helyi vendéglátósok reakcióit sokkosnak nevezi. „Amikor hirtelen megáll minden, az ember először a túlélésén gondolkodik. Aki elvesztette a munkáját, az próbál kapaszkodni, a többiek pedig keresik, hogyan tovább. A túlélés nem reménytelen, de a bányával egy hatalmas vonzerőt vesztettünk el, és ezt nem lehet egyik napról a másikra pótolni.”

A rendezvénysorozatokat és influenszerkampányokat viszont kifejezetten hasznosnak tartja. „Szükség van ezekre a próbálkozásokra. A médiában sokan azt látták, hogy Parajdon katasztrófa történt, és nem mertek idejönni. Ezek az események viszont megmutatták, hogy Parajd él, és nem omlott össze. Az emberek újra láthatják, hogy itt továbbra is van élet és vendégszeretet” – tette hozzá.

A szakember szerint a térség szintjén összehangolt gondolkodásra van szükség. „Mi is azon dolgozunk, hogy a parajdi wellness szerepét erősítsük. Ott olyan gyógyvíz van, ami a környéken sehol máshol nincs. Jó irány lehetne Szovátáról vendégeket vinni Parajdra, főleg amikor a Medve-tó zárva van. Nekünk is kell téli alternatíva” – magyarázta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy „Parajd turizmusát nem szabad leírni. Ez a település mindig is a sóvidéki turizmus egyik alappillére volt, és az is marad. Össze kell fogni, és közösen kell újraépíteni a bizalmat. Jó irány, hogy turisztikai csomagokba parajdi programokat is beillesztünk: a Lepkeházat, a wellnessközpontot, a golfpályát, a Fordított Házat. A szovátai turistákat is ösztönözni kell, hogy menjenek fel legalább egy napra Parajdra, mert így térhet vissza hosszú távon a turizmus” – zárta gondolatait Kiss Zsófia.

Rövid távon a tél, hosszabb távon a régi bányarész adhat reményt

A parajdi vendéglátósok most a télre készülnek, abban bízva, hogy legalább az ünnepi szezon és a Bucsin-tetőn induló síidény visszahoz valamennyit a nyári veszteségekből. A legtöbb panzió szilveszterre már tele van, és a hegyi üdülőtelepeken is megmozdult a forgalom. A helyiek szerint ez az utolsó lehetőség idén, hogy a vállalkozások megmentsék, ami még menthető: aki eddig nem adta el vagy zárta be, az most a téli vendégekre épít.

Nyágrus László polgármester szerint a község a „túlélés évét” éli, és a télre különösen nagy súly helyeződik. „A szezon húsz százalékon ment, most abban bízunk, hogy az ünnepi időszak és a téli turizmus hoz majd némi levegőt. A Bucsinon elindul a síelés, a panziók megtelnek szilveszterre, és a helyi vendéglátók is próbálnak programokat szervezni” – mondta.

Hasonlóan látja Moldován László is, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke, aki szerint a téli hónapok hozhatnak némi stabilitást. „A gyógyturizmus leállt, de a termálvíz és a wellness most újra fókuszba kerülhet. A tél nálunk mindig a rövidebb, de most mindenki abban bízik, hogy legalább részben kárpótol majd” – fogalmazott.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint a mostani helyzet kényszeríti ki, hogy a székelyföldi turizmus új irányt vegyen. „A helyi önkormányzatoknak össze kell fogniuk, hogy ne csak nyári, hanem téli szezonban is fenntartható turisztikai kínálat legyen. Sóvidék adottságai erre alkalmasak: sípályák, termálvíz, gasztronómia, rendezvények – ezekre kell ráépíteni” – mondta, hozzátéve, hogy Parajd nem maradhat a bánya nélkül, de nem is szabad kizárólag abban gondolkodnia.

A rövid távú cél tehát a túlélés, hosszabb távon viszont egyre többen a bányához kötik a reményt – vagy legalább annak részleges újranyitásához. A legnagyobb figyelem most az Erzsébet-tárnára irányul, amelyet a parajdi bányászok hónapokon át tisztítottak és aládúcoltak, hogy ismét biztonságosan megközelíthető legyen. A járat mintegy ezer négyzetméteres, és ha a felújítás engedélyt kap, akár gyógyturisztikai célokra is alkalmas lehetne.

A helyi szakemberek szerint a táró stabil, de a végső döntés Bukarestben születik. Az Országos Sóipari Társaság (Salrom) régi vezetősége megerősítette: fontolóra vették egy új bányászati szint megnyitásának lehetőségét, amely rekreációs és turisztikai célokat is szolgálna. Az előzetes műszaki-gazdasági tanács már jóváhagyta az iszapmentesítésre, a szivárgó vizek összegyűjtésére és a bejárat megerősítésére vonatkozó dokumentációt, és folyamatban van a kutatási–tervezési szerződés előkészítése is.

A Salrom szerint az új szint a jelenleg víz alatt lévő bányarészek fölött, a Telegdy-akna térségében kaphatna helyet, távol a májusi betörés által érintett területektől. A vállalat ugyanakkor óvatos: a bányában lévő, nagy sókoncentrációjú víztömeg egyelőre stabilizáló rétegként működik, ezért a víz eltávolítása kockázatos lenne.

A Korond-patak elvezetésére és a meder megerősítésére irányuló munkálatok már folyamatban vannak: rövidesen elkészül a csőrendszeres vízbefogó műtárgy, és elindult a közbeszerzés a betonozási és vízszigetelési munkákra is. Ezek az intézkedések egyelőre ideiglenesek, amíg a vízügyi hatóságok és a környezetvédelmi minisztérium kidolgozzák a végleges megoldásokat.