A humusz pár év alatt ismeretlen fogásból mindennapos élelmiszerünkké vált, minden boltban lehet kapni, de otthon is el lehet készíteni nagyon egyszerűen – meg nagyon bonyolultan is – konzervből, vagy áztatott-főtt csicseriborsóból. Lehet kapni minden sarkon ilyen-olyan feltétekkel, húsokkal, zöldségekkel, fűszerekkel megpakolva. Minél népszerűbb lesz egy étel, annál jobban akarnak rajta csavarni még egyet, megváltoztatni, ami nem is baj, amíg csiliről, cékláról vagy sütőtökről van szó; de amikor csokoládé vagy eper kerül az eredetileg sós, fűszeres fogásba, ott megakad az ember lélegzete egy pillanatra. Nem csak a miénk, de Ottolenghié is, az emberé, aki vonzóvá tette az egész világ számára a csicseriborsós mártogatóst még a 2000-es évek elején. Szerinte a humusz mindenféle extra ízesítése szörnyű bűn, és a humusz minimalista műfaj, amibe a tahinivel, fokhagymával és citrommal turmixolt csicseriborsón túl semmilyen cifrázás, variálás nem fér bele.
Erre amúgy nincsen semmi oka, hiszen már a középkor óta furcsa dolgokat tettek az emberek a humuszokba. Az Atlas Obscura olyan 14. századi recepteket talált, amikben rengeteg fűszer, szerecsendió, fahéj, kardamom, meg még magvak, diófélék, pisztácia, mandula, dió, tahini és egy édeskés ízt adó illóolaj is található. A „Hummus Kassa” nevű recept összességében jobban hasonlít egy karácsonyi süteményre, mint humuszra, még ha nem is édes, hanem magos-fűszeres. A Kanz középkori egyiptomi szakácskönyvben összesen tízféle humuszrecept található, ami azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem olyan merev műfaj ez, ahogyan ma sokan elképzelik.
Már az is érdekes önmagában, hogy a középkori arab szakácskönyvek rengeteg receptet rögzítettek, holott ebből az időszakból az egész világon kevés írott ételleírás maradt fent. Ennél is érdekesebb az, amennyire színes és változatos alapanyagkészlettel dolgoztak a középkori közel-keleti konyhában.
A csicseriborsó sokáig egzotikus alapanyagként élt a hazai köztudatban, pedig legrégebbi szakácskönyveinkben is vannak csicseriborsós receptek, de jellemzően egyszerűbbek, pár alapanyag kombinációjából állnak csak. A 17. századi Szakácsmesterségnek könyvecskéje a „bagolyborsót” petrezselyemmel, zsályával, gyömbérrel javasolja főzni, és kenyérszeletekre tálalja fel. Míg a közel-keleti receptek, köztük a csicserialapúak is, egyszerűsödtek az idők során, minden más egyre összetettebbé vált, így alakultak ki a desszerthumuszok is.
A csokoládés humusz volt a trend, amit 2018-as megjelenése környékén mindenki gyűlölt, sorra keltek ki ellene a gasztronómiai magazinok, a jelenség mégis életben maradt, és mogyoróvajas, sőt, karamellás-almás és juharszirupos verziója is elterjedt. Az édesség, ami azt ígéri, hogy egészségesebb, rostban és fehérjében gazdagabb, sokak számára vonzón hangzott, de még többeket riasztott el. Pedig a hüvelyesek édes felfogása nem ismeretlen, a vörös, édes bab alapvető desszerttölteléke az ázsiai konyhának, a csicseriborsó főzőlevét pedig a vegán cukrászat használja felvert tojásfehérje helyett, mivel éppúgy lehet belőle kemény habot készíteni, mint tojásból.
A csokoládés humusz egyébként úgy készül, mint a hagyományos, csak kevesebb só kell bele, elhagyják belőle a fokhagymát és a citromlevet, viszont adnak hozzá kakaóport. Jó étvágyat mindenkinek, aki szereti!
