Korábban már milliárdos megbízása is volt Magyarországon Klaus Mangoldnak, most valamiért az állami vasúttársaság tart igényt a szolgálataira.
Hiába küzd forráshiánnyal a MÁV, tanácsadásra van pénz. Ráadásul a MÁV-csoport két cége is ugyanazzal a tanácsadóval szerződött, euróra pontosan megegyező összegekre.
Tanácsadói szerződésekhez mérten nem kis összegről van szó, két darab, egyenként 122 625 euró értékű megállapodást kötöttek. A jelenlegi árfolyamon tehát mintegy 98 millió forintos megbízással
a MÁV Pályaműködtetési Zrt. és a MÁV Személyszállítási Zrt. is Klaus Mangold tanácsadócégét találta meg.
A két szerződést idén március 20-án és 25-én írták alá. Ezeket a megállapodásokat hiába keresnénk a közbeszerzési portálon: nem volt verseny az odaítéléskor. Csak az érvényes szerződések listájában bukkannak fel, a hivatalos szerződéstárba sem töltötték fel ezeket.
A MÁV-os megbízásban szerepe lehet annak is, hogy a Mangolddal sokáig közösen mozgó Rothschild Bank már korábban kapcsolatba került az állami vasúttársasággal. 2023. május 1-jétől a paksi orosz ügyletben Mangolddal együtt a kormányt segítő Rothschild tanácsadója, Deák Tibor a MÁV igazgatóságának tagja lett, pedig semmilyen fellelhető tapasztalata nincsen vasúti területen. Mangold viszont korábban szerepet vállalt Rotschild-cégek vezetésében is, például az orosz leányvállalatnál volt felügyelőbizottsági elnök, akárcsak a németországi cégben.
A MÁV-ot Lázár János építési és közlekedési miniszter felügyeli. Lázár jó viszonyt ápol német üzleti körökkel, a 444.hu korábbi cikkének értesülései szerint ő mutatta be Orbán Viktornak Klaus Mangoldot is.
A mostani MÁV-os tanácsadást egyelőre egész soron olcsón megússzák az adófizetők, legalábbis a korábbiakhoz képest: a paksi orosz szerződés uniós jóváhagyásával összefüggésbe hozott Mangold-szerződés 212 millió forintjába került. A reptér állami visszavásárlására is kötöttek vele 8,2 milliárd forintra becsült szerződést, de a pontos összeget a Direkt36 tényfeltárása sem tudta tisztázni.
Szintén ebben a cikkben írtak arról, hogy ezek mellett is voltak további, összesen több százmillió forintra rúgó szerződések: a 2021 áprilisa és 2022 márciusa közötti nyolc szerződés alapján Mangold közel 420 millió forintra volt jogosult. Ezek közül az egyik témája vasútipar, vasútlogisztika volt.
Ez a mostani szerződések mellett amiatt is érdekes, mert Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2022. február 1-jei (alig három héttel Ukrajna lerohanása előtti) tárgyalásának egyik fontos témája volt a vasúti teherszállítási együttműködés fejlesztése. Az orosz elnök a moszkvai találkozó után a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy még az év első felében létrejöhet egy magyar-orosz vasúti vegyesvállalat. Oroszország hitelgaranciát is adott a záhonyi fejlesztésekre, hogy minél gördülékenyebb legyen a két ország közötti forgalom. (Ebből természetesen nem lett semmi, hiszen az orosz reményekkel ellentétben Ukrajna nem omlott össze az első csapástól, és mind a mai napig ellenáll az agressziónak.)
Keleti kapcsolatok
Kerestük a MÁV-ot, hogy pontosan miben ad tanácsot Klaus Mangold és cége a MÁV-nak, milyen eljárásban és mire választották ki, de választ nem kaptunk. Arra sem, hogy a folyamatban milyen szerepe volt Lázár Jánosnak. A tanácsadócéget is kerestük, de ők sem válaszoltak.
A MÁV-tól kikértük a szerződést közérdekű adatkérés keretében, de arra hivatkozva nem adták ki, hogy döntés megalapozását szolgáló adat - maga a szerződés is (a teljes válasz a * Az Infotv. 27. § (6) bekezdése alapján döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére irányuló igény - az (5) bekezdésben meghatározott időtartamon belül - a döntés meghozatalát követően akkor utasítható el, ha az adat további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné.
csillagra kattintva olvasható; ez a bekezdés a megjelenés után, szerdán 9.40-kor került a cikkbe).
A német médiában csak Mr. Russia (vagy Mister Russland) néven emlegetett, az orosz üzleti körök kijáróembereként jellemzett egykori nagyvállalati cégvezető idehaza arról lett híres, hogy Günther Oettinger akkori uniós energiaügyi biztos 2016-ban Mangold magánrepülőgépén érkezett Budapestre Orbán Viktorral tárgyalni.
Az ezt követő években többször is találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, 2018-ban például Stuttgartban, a következő évben pedig együtt vettek részt az Inspiring Hungary konferencián a Pesti Vigadóban.

Mangold neve számos jelentős szivárogtatásban előkerült, a 2017-es Panama-iratok szerint szoros gazdasági kapcsolatban állt Borisz Abramovics orosz oligarchával. A Paradise Papers alapján Borisz Berezovszkij orosz oligarchával üzletelt magánrepülőgépek adás-vételével egy offshore helyszínen.
Mangold tanácsadócégének angol, német és orosz nyelven elérhető honlapján nem rejti véka alá, hogy mivel foglalkozik: a főoldal szerint „Your top Connection in the East”. Vagyis alapvetően a keleti országokban kiépített kapcsolatrendszert kínálják fel a megbízó céljainak eléréséhez.
Németországban sokat tesz az állam azért, hogy nyugodtan lehessen üzletelni, az átláthatóság zavaró problémája nélkül. A vállalat éves beszámolóját 2025 márciusában adták le a 2023-as évre, amiben csak a mérleg látható, az eredménykimutatás és így az árbevétel nem. Ebből is kitűnik azonban, hogy 2022 és 2023 között - magyar megrendeléseknek köszönhetően is - 3 millió euróval, tehát közel 1,2 milliárd forinttal nőtt az eredménytartalék. (Ha egy vállalatból nem veszik ki osztalékként a profitot, az jellemzően az eredménytartalékot növeli.)
A Northadata adatai szerint jól fialtak a keleti kapcsolatok: a Mangold Consulting GmbH 2015 és 2023 között 4,8 milliárd forintos profitot ért el*
Árbevétel náluk sem érhető el, bár módszertant nem közölnek, feltehetően ők is az eredménytartalék éves változásával kalkulálnak.
. Mindezt úgy, hogy a cégnek az utolsó beszámoló szerint alig öt munkavállalója volt, így 2023-ban minden egyes kollégára 220 millió profitot jutott, ami a leghatékonyabb tanácsadócégek ligájában is mesés eredmény.
Állami kitüntetések
Jól mutatja a német gazdasági összefonódásokat és Mangold súlycsoportját, hogy közel tucatnyi német nagyvállalat vezetésében fordult meg. Hiába merült fel neve súlyos ügyekben, nincs mitől tartania hazájában, a hatóságok nem találnak kifogásolnivalót működésében. Sőt, neves nagyvállalatok is szívesen alkalmazták. Alább az itthon is ismertebbeket soroljuk fel:
- DaimlerChrysler AG: igazgatósági tag és elnök (1995-2003);
- Metro AG: igazgatósági tag (2003-2013);
- TUI AG: igazgatósági tag és elnök (2011-2019);
- Continental AG: igazgatósági tag (2009-2019);
- Alstom Németország: felügyelőbizottsági elnök (2011-2017), 2008-tól a francia anyavállalat vezetésébe is bevették;
- Knorr‑Bremse AG: igazgatósági tag és elnök (2018-2022);
- Ernest & Young: globális tanácsadótestületi tag (2011-2017);
- Rotschild cégek: 2004-től az orosz bank felügyelőbizottságát vezette 2018 végéig.
Mangold kulcsember volt az orosz gázbiziniszben egyes értékelések szerint. A német Kontext információi szerint annyira fontos orosz partnernek számított, hogy a pletykák szerint 2018-ben még Putyin is beugorhatott hozzá látogatóba a fekete-erdei Münstertalban található székhelyére.
A Stuttgarter Zeitung az Északi Áramlat gázvezeték cégét, a Nord Stream AG-t vezető, egykori Stasi-tiszt Matthias Warnig mellett Mangoldot jelölte meg a két legfontosabb egykori Putyin-bizalmasnak a német gazdaságban. Warning legalább elhagyta a nyilvánosságot, Mangold azonban továbbra is aktív. Igaz, Ukrajna megtámadását követően elítélte az agressziót, és már kisebbíteni igyekezett oroszországi szerepvállalásának jelentőségét.
Mr. Russia 2005-től volt Oroszország tiszteletbeli konzulja Németország Baden-Württemberg tartományában - erről közlése szerint 2022-ben, a háború kitörése után lemondott. Így sem marad megtisztelő címek nélkül, a róla szóló Wikipedia-szócikk szerint magas osztrák, francia és német kitüntetések birtokosa. Idehaza is kapott elismerést: Orbán Viktor 2024. december 5-én a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést tűzte fel a zakójára.

Klaus Mangold már 82 éves is elmúlt, de tanácsadó cégében valószínűleg biztosított a generációváltás, hiszen a társaság másik vezetője a 49 éves Christoph Mangold, aki 2007-ben kezdett el itt dolgozni, és ekkor lett vezetője a család erdőterületeit kezelő vállalatnak is.