Friss
Háromszáz százalékos árrés az 525 milliárdos állami tenderen, NER-es befutókkal
Négy vállalat láthatja el földgázzal a következő három évben az állami intézmények zömét, több száz milliárd forint értékben. Van köztük Tiborcz-érdekeltség is.
Évi tízmilliárd forint marad a költségvetésben – pedig segíthetnénk is vele
Közel 10 milliárd forint sorsáról nem döntöttek tavaly az adózók, pedig az 1% felajánlás továbbra is a civil szervezetek egyik legfontosabb bevételi forrása. Magyarországon az átlagos személyi j...
A 2008-as válság szintjén ragadtak a kórházfejlesztések Magyarországon
Nem az uniós pénzek hiánya miatt estek vissza a kórházfejlesztések, korábban sem voltak. Még sportcsarnokra is több jutott, mint kórházi építőipari munkákra.
Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?
A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.
Drágulás, üres polcok és új gyárak: felemás a kereskedelmi háború eddigi amerikai mérlege
Még úgy is ért el változásokat Trump, hogy a vámok jelentős részét visszavonta. Több új beruházásnak is örülhet, de az árak elszabadulásának biztos nem.