Hiába telt el 33 év a bősi erőmű 1992. október 24-i üzembe helyezése óta, Magyarország és Szlovákia azóta sem tudta rendezni a vitát. Annyira toxikus a téma a magyar közéletben, hogy a Fidesz-kormányzat sem vállalta a hírek szerint már előkészített megállapodás aláírását a szlovák féllel.
„A nagymarosi vízlépcső a rendszerváltás trójai falova” – hozott egy korabeli idézetet a helyzet leírására Mészáros Csaba, a BME Vízépítés és Vízgazdálkodási Tanszékének nyugdíjas címzetes egyetemi docense a G7 podcastjában.
A műsort a fenti lejátszás gombra kattintva is meg lehet hallgatni, de jobb feliratkozni ránk valamelyik okostelefonos podcast appban.
Játékelméleti példának is kiváló lehetne a bős–nagymarosi vízlépcső esete: hiába lehetett tudni, hogy ha Magyarország teljesen kiszáll a projektből, akkor a vízgazdálkodás és a környezetvédelem szempontjából is a talán legrosszabb változat, az elterelés valósul meg, mégis ebbe a zsákutcába lavírozta magát a magyar társadalom.
A bős–nagymarosi projekt hatásai máig érezhetők a vízenergia magyarországi tematizálása kapcsán. Különösen érzékeny kérdés a folyó elterelése az Öreg-Duna ágából Bős felé, pedig ahogy a beszélgetésből kiderül, ez egyáltalán nem is olyan régi, és messze nem is természetes: a 19. században ásták és egyenesítették ki a hajózás számára ezt a medret.
Az 1977-ben Csehszlovákiával kötött megállapodás szerint a két ország közösen épített volna vízerőművet a Dunán, ám a magyar társadalom ellenállása miatt az 1989-ben leállított nagymarosi építkezés soha nem fejeződött be. Mészáros Csaba szerint a projekt leállításának gyökerei a rendszerváltás előtti ellenzéki mozgalmakban keresendők, ezek környezetvédelmi érvekkel, de politikai célokkal is tiltakoztak a beruházás ellen.
A leállás következményei máig érezhetők: Magyarország áram nélkül maradt, miközben a Duna magyar szakaszain csökkent a vízhozam. Egy tavaly majdnem létrejött szlovák–magyar megállapodás – amelyben Magyarország áramhoz jutott volna az építmény elismeréséért cserébe – politikai okok miatt meghiúsult, így a helyzet továbbra is megoldatlan.
A zöld vízenergiát nem szeretik a magyarok
A vízenergia a világ egyik legkörnyezetkímélőbb áramtermelési módja, de Magyarországon az áramtermelésnek csupán egy százalékát adja, ami az egyik legalacsonyabb arány Európában. Összehasonlításképp: Ausztriában a Duna 12-13 milliárd kilowattóra villamos energiát termel évente, Norvégiában vagy Albániában pedig az áramtermelés több mint 90 százalékát vízerőművek biztosítják. Magyarországon azonban a vízenergia megítélése negatív, részben a bős–nagymarosi vita öröksége miatt.
Pedig itthon is sokkal nagyobb lehetőségek lennének:
Magyarországon az áramtermelés 10-12 százalékát lehetne vízerőművekkel megoldani. Az elméleti vízerőkészlet 1000 megawatt.
Ez a paksi atomerőmű beépített teljesítményének fele, de természetesen egy vízerőmű nem tud folyamatosan csúcsteljesítményen működni. Azonban nagyon hasznosak lennének ezek az áramtermelők a ma már világviszonylatban az egyik legmagasabb arányúnak számító hazai naperőművi termelés teljesítményváltozásának kiegyenlítésében is.
Mészáros Csaba szerint a vízerőművek előnyei – áramtermelés, hajózhatóság javítása, árvízszabályozás – meghaladhatják a hátrányokat, illetve lehetne erről értelmes vitát folytatni, ha a társadalmat objektíven tájékoztatják. Jó példa, hogy a Bécsben található freudenaui vízlépcső megépítését 73 százalékos támogatással megszavazták a helyi lakosok, pedig az osztrákok igencsak érzékenyek a környezet védelmére.
A hazai társadalom jelentős része ma sem ismeri a vízerőművek előnyeit és hátrányait, amit Mészáros a szakma kommunikációs kudarcának is tulajdonít. A beszélgetésből kiderül, hogy Magyarországon a vízenergia tabutéma maradt, részben a történelmi előzmények, részben a félretájékoztatás miatt.
A nagymarosi vízlépcső például osztrák hitelből épült volna, és számítások szerint 24 év alatt megtérült volna, mégis sokan „soha meg nem térülő” beruházásként emlegették. Sőt, egy későbbi számítás ennél is gyorsabb megtérülési lehetőséget mutatott.
Kezelhetők a környezeti hatások?
Nem lehet azonban azt sem megkerülni Mészáros Csaba szerint, hogy mint minden beruházásnak, a vízerőműveknek is vannak negatív környezeti hatásaik. Ezek közül az egyik, hogy a vízlépcsők megnehezítik a halak, különösen a vándorhalak mozgását, vagyis korlátozzák a folyók hosszirányú átjárhatóságát. Ez probléma az élővilág számára, de részben kezelhető modern hallépcsőkkel, amire a kiskörei vízerőműnél is van már példa.
Egy másik potenciális probléma, hogy megváltozik a hordalék mozgása, illetve a lassabb áramlás miatt a lebegtetett hordalék leülepszik, az áttetszőbb vízben pedig könnyebben szaporodhatnak az algák. Szintén gondot okozhat, ha betömörödik a folyómeder alja, befolyásolva a parti szűrésű kutak víztermelését. Más országokban azonban képesek ezeket a problémákat kezelni, egyre több olyan műszaki megoldás létezik, ami segíti a környezeti károk csökkentését – emelte ki Mészáros Csaba.
A klímaváltozás miatt egyre fontosabbá váló vízgazdálkodási feladatok – például a Duna–Tisza közi vízhiány vagy az árvizek kezelése – megoldásában a vízlépcsők is szerepet játszhatnának. Az Adonynál és Fajsznál tervezett vízlépcsők nemcsak áramtermelésre, hanem a paksi atomerőmű hűtővíz-ellátásának biztosítására is alkalmasak lennének. Azonban a társadalmi ellenállás és a politikai viták miatt ezek a tervek egyelőre a fiókban maradnak.
