A szerző független pénzügyi szakértő. Ez itt az Ekonomi, a G7 véleményrovata, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
2025 júliusában az Egyesült Államok és Izrael átfogó bombázásokkal kiiktatta az iráni atomprogramban résztvevő potenciális, mélyen a földfelszín alatt található urándúsító üzemeket. Senki sem tudja, hogy pontosan milyen közel (vagy távol) voltak az irániak ahhoz, hogy atomfegyverük legyen, de a világ hamar napirendre tért az „incidens” felett, egyben megnyugodva, hogy a Közel-Kelet vallási diktatúrája a belátható jövőben nem okozhat nukleáris fenyegetést a térségben. Maga Trump elnök a szokásos szerénységével ekkor így kommentálta a támadás eredményét: „Spectacular military success” (látványos katonai siker), az iráni kulcsfontosságú létesítmények pedig szerinte „completely and totally obliterated” (teljesen és maradéktalanul megsemmisültek).
Ezért volt váratlan, hogy 2026. február 28-án a két ország ismét átfogó támadást indított az iráni rezsim ellen. Amíg az első támadás magyarázata hihetőnek tűnt, a második támadás indoklása már erős kérdőjeleket okozott. Az első hivatalos kommunikáció szerint a regnáló rezsimet akarták lecserélni, és az első támadás során valóban sikerült kilőni a legfőbb vallási vezetőt, Ali Hameneit, a Nemzetbiztonsági Tanács titkárát, a szárazföldi erők parancsnokát valamint számos magas rangú katonai és politikai vezetőt is. A rezsimváltás azonban elmaradt, a vezetőket hamar pótolták, és ezzel párhuzamosan kiderült, hogy nagyjából eddig tartott az A terv.
Az A terv ezek szerint – gondolom Trump elnök úr venezuelai tapasztalatára támaszkodva – az lett volna, hogy gyorsan likvidálják a vezetőket, és akkor az iráni nép majd szépen fellázad a regnáló hatalom ellen, lesz egy új, elfogadható vezetése Iránnak, és mindenki mehet szépen haza. Na, ez sehogy sem akar megtörténni.
Ezzel az A tervvel az a baj, hogy a jó egy évtizede lezajlott arab tavasz elég világosan megmutatta, hogy nem lehet elvárni egy évtizedek óta elnyomás alatt lévő országtól, hogy a nyugat számára kényelmes/érthető/elviselhető „demokratikus” rendszerre térjen át napok/hónapok leforgása alatt. Iránban ráadásul 1979 óta, több mint 45 éve folyamatosan megy az agymosás, hogy két ellenség létezik számukra: az USA és Izrael. Vajon hogyan gondolhatták az amerikai döntéshozók, hogy ha kilőnek egy-két fontosabb iráni vezetőt és ledobnak még pár ezer bombát, akkor a rendszer összeomlik? Kik jönnek, jöttek volna a régi vezetés helyett, és hogyan lehetett elvárni az iráni ellenzéktől, hogy fegyverek nélkül majd milliószámra mennek az utcára tüntetni, miközben a szemközti oldalon a Forradalmi Gárda áll tetőtől talpig felfegyverezve?
Sajnos az A terv látványos kudarca után jött az igazi feketeleves. Kiderült ugyanis, hogy nincs B terv. Nem tudom eldönteni, hogy az amerikai elnök saját maga döntött-e a támadás mellett, vagy csak rossz tanácsadókra hallgatott, vagy létezik-e valamilyen másik lehetőség (esetleg Izrael zsarolta meg Trumpot az Epstein-aktákkal), valószínű sosem tudjuk meg a valós okot. Hogy véletlenül esetleg ismét az olajra pályáznak az amerikaiak, azt a cikk írásakor még nem ismerték be.
A végeredmény ugyanakkor az lett, hogy az iráni vezetés kihasználta gyakorlatilag egyetlen lehetőségét, és lezárta a Hormuzi-szorost. Ezzel sikerült elérniük, hogy az addig relatív olcsó olaj és gáz árfolyama felrobbanjon, előbbi ára emelkedett vagy 60 százalékot, a rotterdami gáz árjegyzése megduplázódott. Ahogy korábban már többen írták, ez már rövidtávon is gazdasági lassulást és újraéledő inflációs nyomást fog okozni mindenhol a világon,
Magyarországra nézve pedig kimondottan káros, hiszen a két legnagyobb importtételről van szó, az eddigi szufficites külkereskedelmi mérleg így erősen negatívba fog fordulni.
Májusban jön az S&P hitelminősítése, hát nem vagyok túl optimista.
Azóta az amerikai elnök kitartóan próbálkozik. Verbálisan. Természetesen mindenki hibás, kivéve őt, illetve az Egyesült Államokat, ők csodálatos munkát végeztek, csak azok a rohadékok (most éppen az irániak) nem engedik ki az olajtankereket. Még a NATO-tag országokat is felszólította, hogy küldjenek már hajókat a szorosba, de a másfél éven át alázott NATO-tagok egyike sem érzett késztetést, hogy kisegítse az amerikaiakat.
Látva a tőzsdék látványos esését, Trump vagy valamelyik közeli politikusi harcostársa két-három naponta csinál egy verbális intervenciót, például bedobja a köztudatba, hogy nemsokára kitör a béke, minden oké, közel a megoldás. Kár, hogy a másik felet rendre elfelejtik tájékoztatni erről, mindenesetre a piac eddig ideig-óráig – szokás szerint – megkajálta az elnöki szavakat. A rövid, úgynevezett relief rally-k után aztán megint esnek a piacok, az olaj ára meg továbbra is 100 dollár felett van, továbbra sem akar esni. Ráadásul a nagy csihipuhiban sikerült szétlőniük – mindkét félnek – a kitermelői kapacitás egy részét is, ha így meg tovább még pár hónapig, maximum a már feltöltött tankerhajók tudnak majd átkelni a szoroson.
Nem működik a TACO-effektus sem („Trump always chickens out”, Trump mindig kifarol, Robert Armstrong, a Financial Times újságírójának legendás és találó szójátéka). Ebből a jelenlegi helyzetből ugyanis egyszerűen nem tud kifarolni az amerikai elnök. Szárazföldi katonákat nem tud küldeni Iránba, mert hiába van elképesztő hadászati fölényben az USA, elég egy pillantást vetni a térképre, hogyan néz ki Irán domborzatilag. Nem lapos, mint Irak volt, hanem baromi sok hegy van, ahol hosszú-hosszú ideig el tudnak bújni az irániak. Talán emlékeznek még az amerikaiak Afganisztánra. Azt se mondhatja, oké srácok, hazamegyünk, elértük a célunkat, mert egyrészt nem sokat értek el, másrészt attól, hogy hazamennek, a szoros még zárva marad. Azt pedig teljesen kizártnak tartom, hogy beismeri, hibát követtek el.
Nem nagyon látom, hogy végződhet ez a háború. Azzal sem vagyok tisztában, vajon az amerikai elnöknek és stábjának leesett-e, hogy jelenleg a síita Irán lövi az összes szunnita szomszédját, elvileg csak az amerikai támaszpontokat, de vajon tisztában vannak azzal, hogy egy több mint 1300 éves vallási ellentétet piszkálnak? Hazamehetnek ettől még az amerikaiak, csak amit ott hagynak maguk után, az a káosz lesz. Jó magas olajárral. És hiába önellátó olajból most már az USA, az olaj ára ott is felment. Pont ez kell az amerikai választópolgároknak, fél évvel az amerikai időközi választások előtt.
Még egy érdekesség, csak hogy tőzsdei vonatkozása is legyen a cikknek. Az utolsó szóbeli intervenció március 23-án, washingtoni idő szerint reggel 7.05-kor történt, ekkor jelentette be ismét Trump elnök úr, hogy közel a béke (béke alatt itt azt kell érteni, hogy egy darabig nem lövik tovább az iráni energetikai célpontokat; amúgy továbbra is lőtték). 6.49-6.51 között valaki, valakik 6200 kontraktus olajat adtak el a piacon (ez körülbelül 580 millió dollár értéket jelent), ezzel párhuzamosan szintén valaki, valakik 1,5 milliárd dollár értékben nyitottak S&P 500 longot. Mindkét mennyiség a normális, piac előtti megszokott/átlagos forgalom tízszerese volt. A „béke” szavaira az olaj ára bezuhant, míg az S&P 500 futures ára jelentősen emelkedett. Irán körülbelül félóra múlva cáfolta a békét, addigra ezeket a pozíciókat le is zárták. Valaki, valakik megint mocskosul sokat kerestek rajta.
Az óra megy, ketyeg.
Minden egyes nap, amíg zavar van az olaj- és gázellátásban, növeli a globális recesszió és az ismét elszabaduló infláció veszélyét.
Persze a legnagyobbat megint Európa szívja majd, de nem fog tudni kimaradni a recesszióból az USA sem. Az S&P 500 eddig körülbelül 10 százalékot esett, és a piac továbbra sem hiszi el, hogy ez a háború akár hónapokig, akár az év végéig is elhúzódhat. Szóval megegyezés nélkül még bőven van tér lefelé, az esésnek. Putyin úr meg köszöni szépen, az éppen összeomlás előtt álló orosz gazdaságnak sikerült adnia egy óriási lökést.
És mindezt csupán azért, mert egy elvileg demokratikus ország vezetője éppen gondolt egyet, és venezuelai sikerén felbuzdulva megtámadott egy másik országot, abban bízva, hogy pár nap alatt megint végez a feladattal. Nem jött be.
Amióta Trump nem kapta meg a béke Nobel-díjat, két országot támadott meg. Lehet, hogy idén inkább oda kellene ítélni neki.
