Bod Péter Ákos: A kisvállalkozók fogják a leginkább megérezni a kormány árstopját
Az élelmiszerek ára emelkedő tendenciát mutat az utóbbi időben, ami azonban sokkal aggasztóbb, az a szolgáltatások árának emelkedése – mondta Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden. Az MNB volt vezetője szerint a kormány árrésstopja csak látszatintézkedés, és nem oldja meg az infláció problémáját, a kiskereskedőkre viszont további terheket ró.
A volt jegybankelnök azt mondta, szerinte nem az élelmiszerár-emelkedés a furcsa, hanem a szolgáltatások árszínvonalának emelkedése. Erről kevesebb szó esett, de szerinte ez azért sokkal beszédesebb, mivel ezek nem fognak újra lecsökkenni, ellentétben az egyes élelmiszerek árával, amelyek ciklikusan módosulhatnak az évszakok váltakozásával.
A kormány sokáig nem ismerte el, hogy újból nőni kezdett az infláció, most azonban beszélni kezdtek róla, sőt, a kormány kedden árstopot is bejelentett. Bod Péter Ákos szerint a 10 százalékban maximalizált árrésnél a kormány sokkal többet ad hozzá minden termék árához a 27 százalékos áfával, így szerinte visszás, hogy a kiskereskedőkön kéri számon az árrés jelentette bevételt. Szerinte a döntés csupán látszatintézkedés, és valójában csak a kiskereskedőkön növeli az eleve meglévő nyomást.
Bod szerint a kisvállalkozók járnak igazán rosszul ezzel az egésszel, akiket eleve számos költség terhel, amit ők az árrés miatt beszednek, az nem tisztán profit. Bod azt nem tudja, hogy ki lehet-e majd trükközéssel kerülni az árrésstopot, de az egész vélhetően rengeteg felesleges bürokráciával járhat, és káoszt fog okozni.
Ha a kormány nem elégszik meg a maga 27 százalékos árrésével, akkor Bod szerint felmerül a kérdés, hogy hogyan várja el a kiskereskedőktől, hogy fedezzék a költségeiket a 10 százalékból. A kisvállalkozók eddig is bizonytalanságban voltak kénytelenek működni, ezen intézkedések pedig tovább növelhetik rajtuk a nyomást. A nagy diszkontláncok eleve alacsony nyereséggel szoktak működni.
Szerinte az inflációt nem megállítani kell. Az a baj, hogy nem kellett volna elindulnia.
Amikor még alacsonyan volt az inflációs mutató, akkor még lehetett volna lépni, most már késő. Jelenleg azzal lehet segíteni, hogy a nyugdíjasoknak több pénzt adunk. Az adóterhek csökkentése is eszköz lehet. A helyzeten persze az sem segít, hogy a magyar élelmiszeripar sem versenyképes.
Bod szerint emellett a kormány szja-mentességi bejelentései is kérdéseket vetnek fel, hiszen ez kiadást jelent az államnak, ami pedig azzal jár, hogy valahol máshol többet kell beszedni az emberektől. A Tisza Párt szerint az áfát kellene csökkenteni bizonyos élelmiszereknél, a kormány ezt pont a növekvő kiadásai miatt nem engedheti meg magának.
A volt jegybankelnököt arról is kérdezték, mi a véleménye arról, hogy Varga Mihály elbocsátotta Matolcsy György embereit a jegybankból, miután átvette az elnökséget. Bod Péter Ákos szerint ebben semmi szokatlan nincsen, ő ezt értelemszerűnek találja. Ha nem ezt tette volna, Bod szerint az nem lett volna olyan jó lépés.