Az orosz invázió idején hozott össze a kormány utoljára ekkora hiányt
Márciusban ismét jelentős kifizetésekre került sor egyes Prémium Magyar Állampapír sorozatoknál, emiatt és a dollárkötvények kamatfizetése miatt többet fordított a kormány a kamatkiadásokra. Jelentős összegű kifizetésre került sor a közüzemi szolgáltatásoknál a rezsivédelmi támogatásokra – közölte az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének március végi helyzetéről kedden kiadott gyorstájékoztatójának bevezetőjében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az MTI híre szerint megjegyezték, ugyanakkor magasabban teljesültek központi alrendszer adó- és járulékbevételei, különösen az áfából.
Március végéig az államháztartás központi alrendszere 2554,1 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2458,4 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 19,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 115,0 milliárd forintos hiányt mutattak.
Az NGM közölte, márciusban – egy hónap alatt – a központi alrendszer 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami meghaladja az időarányos teljesítést. Ez egyrészt egyes adóbevételek időarányosnál alacsonyabb teljesülésének köszönhető, ami az adónemekre vonatkozó befizetési határidőkkel függ össze. Másrészt a kiadási oldalon jelentős összegű kifizetésre került sor – az elmúlt évekhez hasonlóan – az állami közösségi szolgáltatásoknál, valamint a közüzemi szolgáltatásoknál. Ez utóbbi a rezsivédelmi támogatások, téli hónapokhoz köthető kifizetésével hozható összefüggésbe.
Kiemelték, ugyanakkor az előző év azonos időszakához viszonyítva a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 11,6 százalékkal magasabban teljesültek. Ezek közül kiemelkedik az általános forgalmi adóból, azaz áfából származó jelentős bevételtöbblet (265,6 milliárd forint). A kamatkiadásokra fordított kifizetések összege március végéig 1553,7 milliárd forint volt, ami 312,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésnél, elsősorban egyes Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatok és dollárkötvények kamatfizetési időpontjai miatt.
Meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra fordított összegek is. A kormány – ahogy eddig – a jövőben is tartja magát ahhoz a 2010-ben tett ígéretéhez, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét. Március végéig – a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra három hónap alatt 2189,5 milliárd forintot fizettek ki – derül ki a gyorstájékoztatóból.
A Portfolio értékelésében azt írja, mindez azt jelenti, hogy az éves pénzforgalmi deficitterv 62 százaléka teljesült.
A lap szerint az elmúlt években csak 2022 márciusában volt nagyobb a harmadik hónapra a hiány, de akkor tört ki az orosz-ukrán háború, és indult el az energiaválság. Megemlítik, hogy a múlt hét óta a Nemzetgazdasági Minisztérium alacsonyabb növekedéssel (2,5% vs. 3,4%) és magasabb inflációval számol (4,5% vs. 3,2%), ehhez jöhetnek még Donald Trump vámháborújának hatásai.
Már februárban is látható volt egyébként, hogy nem túl rózsás a büdzsé helyzete. Február végéig, azaz 2025 első két hónapjában 1722,8 milliárd forintos hiányt halmozott fel az államháztartás központi alrendszere a Nemzetgazdasági Minisztérium akkori gyorstájékoztatója alapján. Ezen belül a központi költségvetés 1683,5 milliárd hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 38 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 77,3 milliárd forintos hiányt mutattak. Mivel az idei költségvetésben 4100 milliárd forint a hiány, a februári adat azt jelentette, hogy az egész éves hiány több mint 40 százaléka összejött az év első két hónapjában.
2024-ben már az év első negyedévében megközelítette a teljes éves célt a költségvetési hiány, végül nem sikerült tartani a 4,5 százalékos hiánycélt, amit a kormány áprilisban emelt a tervezett 2,9 százalékról.