Az EU nagyon megállapodna Kínával az amerikai vámháború árnyékában

Európa és Kína – a világ két legnagyobb piacának – felelőssége egy erős, megreformált, szabad, tisztességes és egyenlő feltételeken alapuló kereskedelmi rendszer támogatása az amerikai vámok által okozott zavarokra reagálva – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Li Csiang kínai miniszterelnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetésében.
A bizottság sajtóközleményében az áll, hogy az elnök hangsúlyozta a stabilitás és kiszámíthatóság kulcsfontosságát a világgazdaság szempontjából. Von der Leyen a jelenlegi helyzet tárgyalásos rendezésére szólított fel, és kiemelte a kereskedelmi feszültségek fokozásának elkerülését.
Beszélt Kína kulcsszerepéről a vámok okozta esetleges kereskedelmi súlypont-áthelyeződések kezelésében, különösen azokban az ágazatokban, amiket már így is sújt a globális túltermelés. Az elnök emellett strukturális megoldásokat sürgetett a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok kiegyensúlyozására, valamint az európai vállalatok, termékek és szolgáltatások számára a kínai piacra való jobb hozzáférés biztosítása érdekében. Kína és az EU viszonyát is mérgezték korábban vámok, például a kínai e-autókra kivetett európai tarifák.
Kína kedden bejelentette, hogy kész „a végsőkig harcolni” érdekeiért, ha Donald Trump amerikai elnök beváltja fenyegetését, és további 50 százalékkal emeli a kínai termékekre kivetett importvámokat. Trump kedden közölte, hogy az Egyesült Államok azonnal további 50 százalékos vámot vet ki a kínai importtermékekre, ha Kína nem vonja vissza az előző héten bevezetett 34 százalékos ellenvámjait.