Újabb súlyos pofont ad a kormány a magyar vállalat-felvásárlási piacnak és a hazai cégeknek

Magyarország kormánya mindenféle intézkedéssel folyamatosan szorítja ki magát a nyugati piacgazdaságok világából. És a legnagyobb baj az, hogy valójában a piac szereplői (tranzakciós tanácsadók, big four cégek, ügyvédek) tényleg nem értik, hogy miért történik mindez.

Miért változnak úgy a hazai jogszabályok, hogy azok ütközzenek a nemzetközi gyakorlattal, az uniós joggal, miért kergetjük el a befektetőket? Tényleg felfoghatatlan, hiszen közben állandóan olyan programokról is hallunk, 100 gyár, majd 150 gyár, amelyekkel mintha szeretnénk tőkét vonzani.

Vajon lehet úgy befektetőket csábítani, hogy vállalatot itt ugyan nem tudsz venni, de zöldmezős beruházásra kedvező feltételeket kapsz? Vagy lehet azt mondani a hivatalosan is kedvelt kínai, török, azeri tőkének, hogy te majd minden támogatást megkapsz, gyere nyugodtan, csak másokat ijesztgetünk? Aligha. Hiszen valójában az azeri, a török, a kínai és az indiai befektetési szakemberek is Londonban, Párizsban, Bostonban végeztek, ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a nyugati társaik, és vannak olyan szabályok, amelyek sehol nem mennek át.

30 nap helyett 125 nap

Mi történt? A Magyar Közlöny 2025. június 24-i számában, a szakma számára gyakorlatilag előzmények nélkül megjelent az 163/2025. (VI. 23.) kormányrendelet.

A rövid kis szöveg, amely egy korábbi rendeletet módosít, arról szól, hogy még jobban kell védeni a magyar gazdasági társaságokat, ezért a stratégiai fontosságú magyar cégek (ez nem egy nagy szűkítés, nagyjából minden ide tartozik) korábban szabályozott felvásárlása még bonyolultabb lesz. Eszerint szükségessé vált a külföldi vállalatvásárlások engedélyezéséhez eddig megadott ügyintézési határidő felülvizsgálata és az is, hogy legyen új eljárás, ha az állam nem engedélyez egy befektetést.

A 30 napos vizsgálati idő a jövőben 45 nap lesz, ha pedig szükséges, három alkalommal legfeljebb 30-30 munkanappal meghosszabbítható.

Ha pedig piros lámpa érkezik az államtól (a belgazdaságért felelős, vagyis a nemzetgazdasági minisztertől), akkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagy más kijelölt szervezet útján elővásárlási jogot gyakorolhat – az adott jogügyletben szereplő feltételekkel – az adott jogügylet tekintetében a tiltó döntés kézbesítését követő 90 napon belül.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Hát, ez tényleg nem semmi. Gondoljunk csak bele, idejön egy külföldi befektető, fizet egy rakás pénzt egy cég átvilágítására, jogászokra, tanácsadókra, majd vár akár 135 napot, hogy az ügyletet a magyar állam jóváhagyja, de benne van a pakliban, hogy az általa kitárgyalt dealbe maga az állam ül bele. Még rosszabb a magyar vállalat tulajdonosának helyzete, ő ugyanis tiltó rendelkezés esetén akár 225 napot is várhat, hogy megtudja, hogy ő vezeti-e a jövőben a cégét, vagy eladta a tárgyalópartnerének, vagy viszi az állam.

Ez a fajta potenciális államosítás persze aligha illeszkedik az uniós jogba, de ez már legyen a jogászok dolga – viszont komolyan gondolja bárki, hogy innentől kezdve tolongani fognak a vevők? Ha pedig kiesnek a külföldiek, akkor vajon mennyivel értékelődnek le azonnal a magyar cégek? Miért tette ezt az állam a magyar startupokkal, de akár az érettebb vállalkozásokkal is?

Ráadásul a szabály már azokra a tranzakciókra is vonatkozik, amelyek most zajlanak.

Tényleg nem lehet tudni, hogy miért lépett ilyet az állam, de a tranzakciós szakemberek szerint ezzel a befelé jövő, piaci alapú vállalatfelvásárlási (M&A) piac gyakorlatilag kiesett, a befektetők nem költenek el úgy egy rakás pénzt, hogy utána malmozzanak, várjanak egy harmadévet a döntésre.

Arra persze mindig van remény, hogy egy ilyen, a hazai cégeket nagyon leértékelő szabályozás csak átmeneti lesz, de adódik a kérdés, miért történt egyáltalán ez most. Rákívánt valamire az állam? És ha nem indokolta semmi konkrét dolog a lépést, akkor vajon miért vezetné ki később a kormány?

Eddig is versenyhátrány volt

Ráadásul a szakemberek szerint a külföldi tulajdonszerzések szigorú engedélyhez kötése már eddig is nagyon súlyos problémákat vetett fel. Korábban pusztán az a tény, hogy egy cégtulajdonos szabadon kiszállhatott a későbbiekben külföldi érdeklődő felé, felértékelte a cégeket. Ha ez adminisztratív korlátozásokba ütközik, akkor nagyon leértékelődnek a magyar vállalkozások. Olyan ez, mint a települési önazonossági törvény, amivel a kormány a vidéki ingatlanokat értékelte le azzal, hogy adminisztratív korlátokat vezetett be az ingatlanok eladásához.

Az biztos, hogy céget senki nem úgy vesz, mint laptopot, hogy bemegy a boltba és rámutat, vagy akár otthon szürcsöl egy jó kávét, és közben a webshopban kiválasztja a megfelelő gépet. Nem, a cégvásárlás idő- és pénzigényes folyamat, ha a vásárlásba beleölt energia végül (jóval később) köddé válhat, nem is érdemes elkezdeni.

Hiszen a cégvásárlási tranzakció során sokan dolgoznak, belső és külső munkatársak, jogi és pénzügyi tanácsadók, auditorok és maguk a vezető menedzserek is, akiknek pénzbe kerül az idejük. Ha külsősök, akkor kiszámlázzák a munkaórákat, ha belsősök, akkor addig nem foglalkozik mással.

Egy tranzakció teljesen csak akkor zárul le, ha már minden kérdés tiszta, mindenről született megállapodás, minden hatósági engedély megérkezett. Nem tudni miért, a kormány most annyira meghosszabbítja a folyamatot, hogy óriási elkötelezettség kell majd ahhoz, hogy ennek bárki nekivágjon.