Lehúzná a rolót az EU a kínai termékek előtt, ha nem engedi be Peking az európai árut

Az Európai Unió nem fogja tudni nyitva tartani a piacát Kína előtt, ha nem egyensúlyozzák ki a kereskedelmi kapcsolatokat – mondta el Pekingben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön. Von der Leyen találkozott Hszi Csinping kínai elnökkel és Li Csiang miniszterelnökkel is pekingi útján, ahol az amerikai vámok árnyékában az EU és Kína közti kereskedelemről is tárgyaltak a Politico szerint. Von der Leyen így szólt:
„Más piacokkal ellentétben Európa nyitva tartja piacait a kínai áru előtt. Ugyanakkor ezt a nyitottságot nem viszonozza Kína.”
A bizottsági elnök kiemelte, az EU-nak hatalmas, külkereskedelmi deficitje van Kínával szemben, ami az elmúlt évtizedben megduplázódott, több mint 300 milliárd euróra nőtt. Szerinte törésponthoz értek, és ezt a kétoldali kereskedelmet ki kell egyensúlyozni. Von der Leyen azt a nem túl szilárd ígéretet tette, hogy a két fél dolgozni fog „konkrét megoldásokon”, például a közbeszerzések terén.
Kína több termékből többletkapacitással bír, többet gyárt belőlük a belső felhasználással, és dömpingszerűen adja el a világban ezeket – állami támogatásos hátszéllel. Ilyen az acél, a napelemek vagy az akkumulátorok. Von der Leyen szerint ígéretet kapott rá, hogy Peking megpróbálja mérsékelni az exportfeleslegét, miközben növeli a belső fogyasztást, ami az importot élénkítheti. Von der Leyen megjegyezte:
„Előrelépés nélkül nagyon nehéz lesz az Európai Uniónak fenntartani nyitottságát.”
A Politico megemlíti, a csúcstalálkozó előtt alacsonyak voltak a várakozások, főleg, hogy az EU még a kínai elektromos autók állami támogatásával se tudott eddig mit kezdeni. Azóta az EU és Kína is bezárta piacait a másik fél által gyártott orvosi eszközök előtt. A tárgyalásokon a ritkaföldfémek Kína által dominált piacáról is szó esett, Peking ígéretet tett ezek megbízható szállítására.
Eközben jönnek a Trump-vámok
Az Economic Times arról ír, miközben Donald Trump amerikai elnök vámjainak két fő célpontja egymással tárgyalt Pekingben, az elnök belengette, hogy 15 százaléknál kezdődnek majd az importvámjai, de egyes esetekben 50 százalékra is felmehetnek majd. Ez attól függ, az adott országgal milyen az USA viszonya.
Trump korábban jelezte, augusztus 1-ig le akarja zongorázni a kereskedelmi tárgyalásokat más országokkal – nemrég például Japánnal, a Fülöp-szigetekkel és Indonéziával sikerült –, és a vámtarifákat 10-15 százalékon tartaná. Szóval most éles fordulat az 50 százalékkal való riogatás. Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter nemrég azt mondta, a kisebb latin-amerikai, karibi és afrikai országokra csak 10 százalékos vámot vetnének ki.
Az EU-val azonban továbbra is tartanak a tárgyalások. A Financial Times szerint Brüsszel egy olyan megállapodáson ügyködik, aminek értelmében 15 százalék vám vonatkozna az EU-ból Amerikába áramló árukra. Mindkét fél azon van, hogy bizonyos kulcsfontosságú termékek esetén alacsonyra állítsa a vámokat – például a repülők, alkoholos italok vagy orvosi eszközök terén. Az amerikai irányvonal már az, hogy Trump egyszerű tarifarendszert akar, ugyanakkor nem akar a Föld összes országával egyenként megállapodásokat kötni.