Eltűntek a takarítók a komáromi akkugyárból, a többiek undorító vécék mellett dolgozhattak napi 12 órát

Eltűntek a takarítók a komáromi akkugyárból, a többiek undorító vécék mellett dolgozhattak napi 12 órát
Forrás: Google Street View

455

Szeptember 12-én pénteken nem vették fel a munkát a takarítók az SK komáromi akkugyárában, és a következő napokon sem jelentek meg, a gyárat, és annak vécéit így több napon keresztül senki nem takarította – tudta meg a Telex a cég dolgozóitól. A beszámolóik szerint a vécék néhány nap alatt használhatatlan állapotba kerültek, ami miatt többen be sem akartak menni dolgozni, de elmondásuk szerint a főnökeiktől nem kaptak engedélyt a távolmaradásra.

Az SK komáromi gyáraiban több mint ezren dolgoznak, az üzemeket a koronavírus-járvány idején több tízmilliárd forint állami támogatással építették fel. A cég eladásai az elmúlt másfél évben csökkenő pályára álltak, ami miatt sokakat le kellett építeniük, nemrég pedig éppen azt jelentették be, hogy az első komáromi gyárukat gyakorlatilag kiürítik, miközben a második komáromi üzemben felfuttatják a termelést.

Úgy tudjuk, a takarítás múlt hét végére mindkét üzemben leállt. Ennek a hátterében a dolgozók elmondása szerint az áll, hogy a munkát hosszú ideje egy külön erre megbízott külsős cég végezte, ami azonban nem fizette ki az alkalmazottainak az augusztusi béreket.

Arról, hogy a takarítókkal mi történt, több verziót hallottunk, az egyik szerint az augusztusi bérek kifizetésének elmaradása miatt szeptember közepén kollektíven megtagadták, hogy folytassák a munkát. Egy másik beszámoló szerint az érintett cég pénteken azonnali hatállyal kirúgta a korábbi dolgozóit.

Az SK alkalmazottai szerint múlt hét végére minden takarító eltűnt a gyárból, ami miatt a vécék néhány napon belül használhatatlanná váltak. A mosdókból elfogyott a WC-papír, a kéztörlő és a szappan, a kukák pedig megteltek, a hulladék azok körül kupacban állt, a dolgozók a „a kupacokat átugrálva” közelítették meg a vécéket. Ahogy az egyik gyári dolgozó fogalmazta nekünk: „az összes vécé össze van szarva”, egy másik beszámoló szerint egy eltömődött lefolyó miatt az egyik öltözőt víz árasztotta el.

A kialakult körülmények miatt az alkalmazottak közül elmondásuk szerint többen jelezték a feletteseiknek, hogy nem akarnak bemenni a munkába, mivel vécék nélkül nem tudják elvégezni a munkájukat. (A gyárban sokan 12 órás műszakokban dolgoznak.) Ők elmondásuk szerint azt a választ kapták, hogy a takarítás hiánya nem jogosítja fel őket arra, hogy távol maradjanak a munkától.

A nekünk nyilatkozó dolgozók szerint a hét elejére tarthatatlanná vált a helyzet, amire a cég vezetése egy ponton azzal válaszolt, hogy a tisztítószereket és vécépapírt tartalmazó raktár kulcsát odaadták az alkalmazottaknak, hogy maguk tölthessék fel a vécéket.

Egy, a Telexhez eljutott, cégen belüli tájékoztató levél szerint az SK a takarítás megszűnése után „azonnali lépéseket tett” a helyzet megoldására és több szolgáltatóval felvette a kapcsolatot a helyzet rendezésére. Tájékoztatásuk szerint 16-án kedden megállapodtak egy új alvállalkozóval, aki elvileg 17-én elkezdi majd a takarítást.

Az ügyben kedden részletes kérdéseket küldtünk az SK-nak, szerdán szóban megerősítették, hogy valóban eltűnt az alvállalkozójuk, ezért több napig nem volt elérhető a takarítási szolgáltatás. Azt mondták, ma már megjelentek a telephelyen az új partnerük takarítói, írásbeli tájékoztatást későbbre ígértek.

A hozzánk eljutott információk szerint a takarítócég munkatársai közül többen munkaügyi bírósághoz fordultak, hogy megszerezzék elmaradó bérüket. Szerdán az érintett takarítócégnek is írtunk, ha érdemben válaszolnak, megírjuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!