Akár 80 százalékkal drágulhatnak a nyomdai papírok egy új rendelet miatt

361

Egyik napról a másikra több mint duplájára, 114 százalékkal, kilogrammonként 94 forintról 204 forintra emelik a reklámhordozó papírok EPR-díját. Az emelésről szóló minisztériumi rendelet október elsejétől hatályos – írja a Portfolio. A szabályozás 50–80 százalékkal emeli a nyomdai papírok árát, ami nyomdaipari cégek jelentős részét tömörítő Nyomda- és Papíripari Szövetség szerint közvetlen inflációs hatással jár, ellehetetleníti a fix díjakon dolgozó nyomdákat, és több ezer munkahelyet sodor veszélybe.

A Nyomda- és Papíripari Szövetség közleményben tiltakozott a rendelet ellen, ami a Magyar Közlöny 2025/106. számában jelent meg. A szövetség közleménye szerint a díjemelés teljesen felkészületlenül éri az iparágat és indokolatlanul rontja az üzleti bizalmat a nyomdatermékekkel szemben. A szövetség szerint az intézkedés teljesen figyelmen kívül hagyja a Kiterjesztett Gyártói Felelősség alapelveit, különösen az „indokolt költség” elvét, és Európában egyedülálló módon külön hátrányosan érinti a reklámhordozó papírt, miközben annak újrahasznosítása független a papír tartalmától.

A nyomdák és a nyomdai anyagokat megrendelő vállalkozások a Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-nek (Mohu) fogják fizetni a megemelkedett összeget. A szövetség szerint az intézkedés pénzügyileg is visszaüthet, mivel a cél látszólag a Mohu bevételeinek növelése. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy minden hasonló díjemelés jelentősen visszaveti a nyomdai megrendeléseket. Egy ekkora drágulás akár 40–50 százalékos visszaesést okozhat, így a Mohu végül nem jut több pénzhez.

Ráadásul ha a nagy megrendelők emiatt teljesen átállnak a digitális hirdetésekre, azzal a Mohu bevételei tovább csökkennek, miközben a hirdetési költések a hazai nyomdák helyett a főként külföldi kézben lévő nemzetközi cégekhez kerülnek, írták közleményükben.

A szövetség szerint változás különösen hátrányosan érinti az időseket, akik főként papíralapú tájékozódásra hagyatkoznak, miközben a döntés a szomszédos országok cégeit, a szürkeimportot és a feketegazdaságot hozza előnybe és versenyhátrányba szorítja a magyar cégeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!