Az USA új szankciói miatt a kínai állami cégek nem vesznek több hajóval érkező orosz olajat – írja az ügyre rálátó kínai forrásai alapján a Reuters. Donald Trump azért döntött a szankciók mellett, mert szerinte Oroszország nem tesz eleget a békéért.
A Bloomberg szerint Kína kőolajimportjának 20 százaléka Oroszországból származik, aminek a negyede a két érintett nagy olajvállalattól a Lukoiltól és a Rosznyefttől származik. Kína csak szeptemberben napi több mint 2 millió hordónyi olajat importált Oroszországból.
Azonban az államilag vásárolt olaj nagy része olajvezetékeken át érkeznek meg Kína nyugati felén található finomítókba. Ez nagyjából napi 800-900 ezer hordónyi olajat jelent, így azért nem feltétlenül kell arra számítani, hogy a döntés miatt bezuhanna a teljes orosz olajexport. A Reuters szerint Kína napi 1,4 millió hordó olajat importál Oroszországtól hajón, de ennek a nagy részét magánfinomítók hozatják be, és nincs is arról pontos adat, hogy az állami üzemek mennyit használnak fel naponta.
A Vortexa Analytics szerint 2025 első kilenc hónapjában az állami cégek csak 250 ezer hordónyi orosz olajat vettek naponta, míg az Energy Aspects szerint inkább napi 500 ezer hordó körül lehet a valós szám. Unipec, az állami Sinopec olajvállalat kereskedelmi részlege múlt héten függesztette fel az orosz olaj vásárlását, miután az Egyesült Királyság szankciókat vetett ki a két említett orosz cégre, valamint egy kínai árnyékflottára és egy nagy kínai kőolaj-feldolgozóra. A Rosznyeft és a Lukoil a Kínába exportált olaj nagy részét közvetítőkön keresztül adja el.
A Reuters forrásai szerint most valószínűleg több magánfeldolgozó is szüneteltetni fogja az orosz olaj importját, amíg ki nem derül, mi is lesz a helyzet, de valószínűleg továbbra is keresni fognak olyan megoldást, hogy Oroszországtól vásárolhassanak.
A hírügynökség szerint a szankciók miatt az orosz energiahordozók másik jelentős felvásárolója, India is azt fontolgatja, hogy elengedi az orosz olajat, hogy közelebb kerüljön egy nagyobb megállapodáshoz az Egyesült Államokkal (Trump 50 százalékos vámot akar kivetni a indiai termékekre, de ennek a felét amiatt, hogy orosz olajat vásárolnak). Ez már jelentősebb érvágás lehetne Oroszország számára, ugyanis a háború kitörése óta India lett a hajón szállított orosz kőolaj legnagyobb importőre