Fennáll a veszélye, hogy a magyar költségvetés hiánya jövőre túllépi az uniós követelményeket

Az Európai Bizottság kedden kiadta az őszi gazdasági csomagját. Magyar szempontból ez azért is érdekes, mert 2024-ben eljárás indult a kormány ellen a túl magas költségvetési hiány miatt, kedden pedig felmérték, megfelel-e a bizottsági javaslatra tagállamok által előírt pályának. (A 2008-as válságban több túlköltekező tagállamot is ki kellett menteni, nehogy magukkal rántsák a többieket.)

A kormánynak még 2024-ben kellett beadnia egy középtávú költségvetési tervet arra, hogyan faragná le a túlköltekezést. Előbb „minden alapot nélkülözőnek” nevezte a felvetést, hogy elsőre nem megfelelő tervvel próbálkozott be az eljárásban, majd a dokumentumot végül csak halasztás és módosítás után, 2025 januárjában engedték át. Ennek megfelelően elvben jövőre kellene a költségvetési hiányt a szabályos három százalékra faragni. A kormány azóta ugyan kért és kapott részleges mentességet a védelmi kiadásokra, de ez csak legfeljebb másfél százalékos.

Nagy Márton gazdasági miniszter ehhez képest a választási költekezés beindulásával két hete öt százalékos hiányt jelentett be 2025-re és 2026-ra. A kormány nem sokkal előtte még jóval kisebb deficittel számoló dokumentumot küldött ki az Európai Bizottságnak, bár már ott is bevallotta, hogy a beírt számok „kissé magasabbak” a vállaltnál. Nagy mindenesetre az új hiánycél bejelentésekor arra utalt, hogy felfüggesztve akarja tartani az eljárást.

A keddi csomagról kiadott közlemény is kimondta, hogy többek között a magyar eljárást ideiglenesen felfüggesztették. Ugyanakkor hangsúlyozta: ez csak annyit jelent, hogy nem tesznek további lépéseket, de az eljárást nem zárják le (azaz a hiány még mindig három százalék feletti), és az érintett kormányokat továbbra is kötik a többiek által jóváhagyott tervek.

A keddi csomagban kiadtak egy helyzetjelentést a középtávú költségvetési tervekről. Itt Magyarországnál a testület a saját számításait használta. Idénre és jövőre arra számít, hogy a költségvetési terv felett maradnak a kiadások. Csakhogy amíg 2025-ben még megmenti a kormányt a védelmi költségekre adott kivétel, a dokumentum szerint

2026-ra már fennáll a veszélye, hogy nem felel meg a követelményeknek,

ami az eljárásban visszalépéshez vezethet. Jövőre a kormány még a védelmi költségeket beszámítva is fél százalékkal túllépné a határt a bizottsági számítások alapján.

Új értékelés majd a 2026 tavaszán kiadott csomaghoz készül. Ehhez a 2025-ös adatok mellett azokat az éves haladási jelentéseket fogják használni, amelyeket 2026 áprilisának végére kell elküldenie a kormányoknak – vagyis már csak az áprilisban várható választás után kell szembenéznie a következményekkel annak, aki nyer.

A túlzottdeficit-eljárásokban végső esetben akár az uniós támogatások egy részét is zárolhatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!