Örök vegyi anyagokat tilt be az EU játékokban

Kedden az Európai Parlament (EP) hivatalosan is elfogadta a tagállami miniszterek Tanácsával kötött elvi megállapodást a játékok biztonságáról szóló új szabályokról. Az EP közleménye szerint a cél a gyermekek egészségének és fejlődésének fokozott védelme. Azzal indokolta a jelenleg hatályos 2009-es irányelv megújítását, hogy egyre többen vásárolnak online – az EU-n kívülről is –, és terjed a digitális technológia.

A rákkeltő és géneket, valamint reprodukciót károsító anyagok jelenlegi tilalmát kiterjesztik a gyerekekre különösen káros vegyi anyagokra. Ilyenek a hormonháztartást vagy légutakat károsító anyagok, valamint azok, amelyek a bőrt és más szerveket mérgeznek. Az új szabályok értelmében az „örök”, nem bomló és a szervezetben felhalmozódó PFA-anyagokat és a legveszélyesebb biszfenoltípusokat szintén tilos lesz játékokban szándékosan alkalmazni. A három év alatti gyermekeknek szánt és a szájba vehető játékokban nem lehet majd allergén illatanyagokat használni.

A termékek piacra dobása előtt a gyártóknak biztonsági értékelést kell végezniük az összes lehetséges kockázattal. Meg kell vizsgálniuk a játékok gyúlékonysági és higiéniai jellemzőit. A digitális termékek gyártóinak adott esetben gondoskodniuk kell arról is, hogy a játékaik ne jelentsenek veszélyt a gyerekek mentális egészségére.

Minden játékot jól látható digitális termékútlevéllel kell majd ellátni, amely igazolja, hogy megfeleltek a biztonsági szabályoknak. A közlemény szerint a dokumentum javítani fogja a játékok nyomonkövethetőségét, egyszerűbb és hatékonyabb lesz a piacfelügyelet és a vámellenőrzés. Egy QR-kóddal egyszerű hozzáférést biztosítanak majd a fogyasztóknak a biztonsági információkhoz és figyelmeztetésekhez.

A rendelet egyértelműsíti, illetve szigorítja a követelményeket a gazdasági szereplőkre, például a gyártókra, importőrökre, forgalmazókra és szolgáltatókra. A gyártóktól el fogják várni, hogy a figyelmeztetéseket közérthetően jelenítsék meg. Ha egy játéknál kockázatok merülnek fel, intézkedniük és haladéktalanul tájékoztatniuk kell a piacfelügyeleti hatóságokat és a fogyasztókat.

Az online piacterek terjedése miatt ezeket úgy kell kialakítani, hogy az eladók megjeleníthessék a játékok CE-jelölését (azaz hogy megfelelnek az uniós előírásoknak), digitális termékútlevelét, valamint a biztonsági figyelmeztetéseket. A szabályoknak meg nem felelő játékok a digitális szolgáltatási rendelet értelmében jogellenes tartalomnak fognak minősülni.

A jogszabály a kihirdetése után húsz nappal lép életbe, de a tagállami hatóságok és az ágazati szereplők négy és fél éves átmeneti időszakot kapnak az új szabályok végrehajtására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!