2026 elején kezd el toborozni a Békéscsabán gyárat építő, titokzatos szingapúri cég

Jövő év elején már vesznek fel dolgozókat a Vulcan Shield Global (VSG) békéscsabai gyárához – mondta a szingapúri székhelyű vállalat igazgatója az MTI-nek. Ez az a titokzatos, elég ismeretlen és új szingapúri cég, amely szeptemberben jelentette be, hogy 280 milliárd forintos békéscsabai beruházással 140 ezer négyzetméternyi gyártóterület építenek Békéscsabán, ahol szigetelőanyagokat fognak gyártani és 2500 embert fognak majd alkalmazni. A beruházást a kormány 49 milliárd forinttal támogatja, Szijjártó Péter pedig azóta azt is bejelentette, hogy a cég támogatási szerződést írt alá a Budapest Honvéd futballklubbal, aminek a külügyminiszter az elnöke.

David Kneale a VSG és a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) együttműködési megállapodásának aláírása után úgy nyilatkozott, az év végéig szeretnék lezárni a magyar cég alapítását, amely valószínűleg kft. formájában működik majd. Januárban vagy februárban indul el egy munkaerő-toborzási kampány, először egy, a jövőbeli gyár melletti, már meglévő csarnokot fognak bérelni, ide keresnek körülbelül 20 embert, akik elsősorban a Kínából beérkező árut raktározzák, és innen értékesítik. Ide érkeznek majd az első gépek is, és várhatóan a jövő nyáron elindul a gyártás, a tervek szerint még ezzel a kis létszámmal.

Amikor már saját gyárban tudnak termelni, akkor első körben 100-200 emberre lesz szükségük, akiket képzésekre is elküldenek külföldre, illetve Békéscsabára is érkeznek majd Kínából szakemberek betanítani a magyar dolgozókat. David Kneale elmondta, a gyárak tervezését és építését is az állami tulajdonú Inpark végzi. Reményeik szerint az építkezés jövőre elindulhat, és 16-20 hónap alatt fejeződhet be.

A cég diplomásokra és a BSZC-ben frissen végzett fiatalokra is számít munkaerőként, és az igazgató hangsúlyozta: ez hosszú távú projekt a számunkra, és valóban helyi projektként szeretnék kezelni, helyi munkaerőre, a helyi tudásra és helyi beszállítókra, alvállalkozókra támaszkodni.

A Vulcan Shield Global korábbi bejelentése szerint Békéscsabán a legfejlettebb kerámia- és alumíniumszálas anyagokat állítanak majd elő az autóipar, a repülőgépgyártás, az elektronika és más kulcsfontosságú ágazatok számára. A három külön beruházásból álló fejlesztés első szakaszában épülő üzemben olyan kerámiaszálas textíliákat gyártanak majd, amelyek akár 1600 Celsius fokos hőmérsékletnek is ellenállnak. Ezzel párhuzamosan épül fel egy másik üzem folyamatos alumínium-oxid-szál előállítására, amely szintén különleges ellenállóképességgel rendelkezik szélsőséges üzemi körülmények között. A VSG egy különálló, harmadik beruházással új generációs autóipari anyag gyártásának elindítását is tervezi, így éri el a gyár a teljes tervezett, évi 10 000 tonnás kapacitását várhatóan 2033-ra.

Ahogy korábban a G7 írta, a szingapúri cégről elég kevés információ elérhető, a vállalat a saját weboldalán az első sajtóközleményét 2024 júniusában tette közzé, de a közösségimédia-felületein (Facebook, LinkedIn) is csak 2024-ben jelentek meg az első posztok. Egy szingapúri cégadatbázis szerint a vállalatot Szingapúrban 2022 májusában jegyezték be, és a vállalat menedzsmentjéből többen is csak tavaly óta dolgoznak a cégnél. David Kneale, a cég külföldi értékesítésért felelős igazgatója korábban arról beszélt, hogy a cég számára azért is fontos az európai gyártás, mivel az Egyesült Államok 50 százalékos vámot vetett ki a kínai termékekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!