Nagy Márton: A miniszterség egy hivatás, az élet feladása

Nagy Márton: A miniszterség egy hivatás, az élet feladása
Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

6533

Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert a Parlament gazdasági bizottsága után a vállalkozásfejlesztési bizottság kérdezte csütörtökön. A miniszter először beszámolt a kormány vállalkozásfejlesztési intézkedéseiről, elmondta, összesen 573 milliárd forintot fordítottak a költségvetésből a kis- és középvállalkozásokra (kkv-kra) idén. Kiemelte a Demján Sándor Programot, amit a kis- és középvállalati szektor felrázásához hirdettek meg egy évvel ezelőtt, és beszélt arról a digitalizációs programról is, amivel azt szeretnék elérni, hogy minden cégnek legyen honlapja.

A nagyvállalatok és a kkv-k hatékonysága közötti különbség kétszeres a nagyvállalatok javára, a kialakult duális gazdaság a magyar versenyképesség nagy problémája a miniszter szerint. Ezt a kettőt Nagy Márton szerint valahogy „össze kell boronálni”, ösztönözni kell a kkv-kat arra, hogy exportáljanak. Nagy Márton szerint a kormány továbbra is szeretné növelni az exportképes kkv-k számát, felsorolta a kormány exportösztönző programjait, példának hozta a miskolci Fux Zrt.-t, ami vezeték- és kábelgyártással foglalkozik.

Arra a képviselői kérdésre, hogy megérte-e az akkumulátoriparba ennyi erőfeszítést és pénzt tenni, a miniszter azt válaszolta, igen, mivel a világ az elektromos autókra való átállás irányába megy. Az EU-ban alacsony kapacitások vannak kiépülve, így lesz elég megrendelése a magyar akkumulátorgyáraknak. Például a Samsung SDI az Audinak szállít, a CATL-nek stabil partnere a BMW, így ezekre van kereslet Nagy Márton szerint.

Fotó: Alföldi Dániel István / Telex
Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

Szóba hozta a vendégmunkásokat is. „A vendégmunkás legális, a migráció illegális. A vendégmunkás jön és megy” – mondta, majd hozzátette: mindenkinek, akinek lejár a munkaszerződése, azt felteszik a buszra, vonatra vagy repülőre, így nem lát problémát a vendégmunkások foglalkoztatásában.

A hazai termelők támogatásáról azt mondta, szerinte a kiskereskedelmi láncok a ludasak a kérdéskörben. „Megfenyegettem őket” – mondta a kiskereskedelmi láncokkal folytatott eheti tárgyalásáról: rosszallja, hogy egyre több importtermék van a kiskereskedelmi láncok polcain. Nagy Márton szerint érthető, mivel az importáru olcsó, a forint erős, jobban megéri a kiskereknek ez. „Mondtam nekik, hogy látjuk, hogy ezt csinálják, de ne csinálják”, mert „bizonyos adóintézkedésekre számíthatnak majd”. A termelőket meg kell védeni a miniszter szerint, nemcsak egyszer-egyszer, hanem hosszú távon.

Minden megyének meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ipar települjön be, és az ottani munkavállalóknak adjon munkát. Sebők Éva momentumos országgyűlési képviselő kifejezetten Békés megyéről érdeklődött, Nagy Márton szerint Békés megyében „upside”, azaz értéknövekedés van, de nem lehet „lebilincselni vagy ráparancsolni” egy befektetőre, hogy mindenképp oda vigye a pénzét. Az elmaradott régiókra figyelnek, és addig tart az ipari parkok megjelenése, amíg minden régiót fel tudnak zárkóztatni.

„A miniszterség egy hivatás, az élet feladása” – mondta Nagy Márton Sebők Éva kérdésére, hogy miért szállt meg Brüsszelben éjszakánként 700–800 ezer forintért. Nagy Márton azt mondta, meg lehet nézni, hogy a többi európai miniszter kereskedelmi járattal utazik-e, szerinte nem érdekes, hogy ki milyen járattal megy, viszont oda kell figyelni rá, mert a társadalmat is érdekli.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!