Megrettentek a bankok a magyar Revoluttól, egy sor díj elengedésével és kedvezményes devizaváltással vennék fel a versenyt

November elején hivatalosan is banki fióktelepet nyitott a Revolut Magyarországon, ami egy sor új szolgáltatást, többek között magyar bankszámlaszámot hozhat a Revolutot használó magyaroknak. Nagyon úgy tűnik, hogy a hazai lakossági piacon aktív bankok is egyre jobban kezdenek beleállni ebbe a versenybe, akár az árazást, akár az innovatív szolgáltatásokat nézzük. Természetesen az új termékek, szolgáltatások, díjcsomagok bevezetését nem ezzel indokolják a bankok, de az egyértelmű, hogy
- több piaci szereplő is megjelent kedvezményes devizaváltással;
- jóval több a díjmentes számlavezetés;
- a bankok fejlesztik az elektronikus felületeiket és szolgáltatásaikat is, beleértve természetesen a mobilappokat;
- sőt, a tranzakciós illeték kiterjesztése ellenére itt-ott azért díjmentesen elérhetők az átutalási tranzakciók.
Egészpályás támadás
Miután immár legalább kétmillió magyar ügyfele van a Revolutnak, ráadásul a bank magyar fióktelepet is nyitott, alighanem sokan követik izgalommal, hogy mindez milyen változásokat hoz majd az életükbe. A cég egyébként is ontja a híreket: legutóbb például arról, hogy legfrissebb nemzetközi vállalatértékelése már 75 milliárd dolláros cégértékkel számol. A fintechek világában még mindig él az unikornis kifejezés az 1 milliárd dollárnál is értékesebb cégek elnevezésére, a 75 milliárd dollár viszont egy egészen más nagyságrend.
A Blochamps Capital megjegyzése szerint a magyarok által „külföldre vitt pénzek” statisztikájának jelentékeny részét immár a Revolut-számlák feltöltése adja. Ez együttesen nagy összeg, noha valójában nem nevezhető külföldi befektetésnek, de érdekes lesz látni, hogy a magyar bankszámlák megjelenésével hogyan változik az adat. Elképzelhető, hogy egy idő után azt észleljük, a magyarok kevesebb pénzt menekítenek külföldre, pedig nem a forint és Magyarország lesz vonzóbb, csak bejön a fióktelephatás.
Itthon az ügyfeleknek természetesen a fiókteleppel járó változások a legérdekesebbek, de azért más hírek is keringenek, például úgy tudjuk, kiválasztották a társaság régóta keresett, új country managerét is. A nevet hétpecsétes titokként őrzik egyelőre, a cégtől azt a választ kaptuk, hogy a Revolut „jelenleg több pozícióra is toboroz Magyarországon, köztük a country manager szerepre. A folyamat valamennyi szokásos lépésének lezárulta után minden részletet nyilvánosan kommunikálni fogunk.”
Elsődleges bankkapcsolattá válhat
A Revolut tehát október végén megkapta a felügyeleti engedélyt, és Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe néven működik tovább. Az első látásra adminisztratívnak tűnő változás több lényeges hatással is jár a Revolut itthoni működése szempontjából. Soroljuk fel gyorsan a legfontosabbakat (ezekről ebben a cikkben írtunk részletesen):
- A magyar ügyfelek a jövőben magyar bankszámlaszámot kapnak, ennek nyomán a Revolut könnyedén elsődleges bankkapcsolattá is válhat, jövedelmeket, ösztöndíjakat és nyugdíjakat is lehet fogadni a szolgáltatónál vezetett számlákra.
- Elérhetővé válik a magyar nyelvű ügyfélszolgálat és panaszkezelés is.
- Számítani lehet arra is, hogy a szolgáltató bővíti majd az elérhető termékek, szolgáltatások körét, miközben a fizetési kérelmek fogadása és a QR-kódos fizetés is lehetővé válik.
Fordítsuk meg a kérdést! Ha egy pillanatra nem az ügyfelekre, hanem a piacra fókuszálunk, a szereplők életében is lesz változás. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Revolut szempontjából új kötelezettségeket is hozhat majd a fióktelepi státusz: a már említett ügyfélszolgálat működtetése mellett a vállalatnak kibővült jelentéstétellel, újabb adófizetési kötelezettségekkel, esetleg ATM-telepítéssel kell számolnia.
Emlékezhetünk, a Revolut szolgáltatásait eleinte elsősorban a kedvező devizaváltás lehetősége miatt vették igénybe a magyar ügyfelek, és elsősorban utazásaik során használták a fintechet. Ma már viszont a hazai forgalom nagyjából háromnegyede Magyarországhoz kötődik, és ez az arány tovább nőhet, ha a szolgáltatási kör szélesedik, például hiteltermékekkel.
Az, hogy a Revolut fiókteleppé alakul, mindenképpen új helyzetet teremt a lakosságiszámla-vezetési piacon is, miután az ügyfelek egy részénél az eddigi „első” bankkapcsolat helyett a Revolut vehet fel ilyen pozíciót. Sok múlik viszont azon, hogy a jövő évtől megduplázódó banki extraprofitadó mennyiben érinti majd a lakosságiszámla-vezetési költségeket, és a Revolutnak milyen terhekkel kell majd számolnia.
Az biztosra vehető, hogy az ügyfelekért folytatott verseny tovább erősödik majd a szolgáltatók között, és tartósan velünk maradnak a bankok által a számlanyitásért kínált, 30–60 ezer forintos, egyszeri jóváírások is. Ha pedig a Revolut a fogyasztásihitel-piacon is megjelenik, ott szintén tovább erősödhet a már most is elég intenzív verseny. Halkan hozzátehetjük, ha valahol erős a verseny, nagyjából biztosra vehetjük, hogy ott többet is keresnek a bankok rajtunk.
A Revoluthoz képest eddig több szempontból is versenyhátrányban voltak a hagyományos modell szerint, részvénytársasági formában működő magyar bankok: jóval több adminisztrációs és adóteherrel kellett számolniuk, miközben a fizikai hálózat (a fiókok és ATM-ek) fenntartása is jelentős költségekkel járt. A termékfejlesztésben a klasszikus bankok jóval kevésbé tudtak rugalmasak lenni, törvényszerűen lassabban tudnak reagálni az igények vagy a körülmények változásaira. A Revolutnál erre globálisan vannak erőforrások, hamar elérnek a végekre is a fejlesztések, gyorsak a reakciók, kérdés, hogy ebből a rugalmasságból és versenyelőnyből mennyit veszít a Revolut a hazai fiókteleppé válással.
Nullás számlacsomagokkal jönnek a bankok
Na és akkor nézzük, melyik magyar bank hogyan, milyen számlacsomagokkal igyekszik versenyképes maradni a nagy kihívóval szemben! A BiztosDöntés.hu bankszámla-kalkulátora szerint a nullaforintos havidíjú számlacsomagokból ma már jóval nagyobb a választék a pénzintézeteknél, igaz, ezeket sok esetben olyan feltételekhez kötik a szolgáltatók, mint egy adott összegű minimum jóváírás havi beérkezése vagy aktív számlahasználat. A másik vonzó Revolut-ismérvnél, vagyis a kedvezményes devizaváltással sem állnak ugyanakkor rosszul a magyar bankok: a lakossági piacon nagyobb részesedésű szolgáltatók közül ötnél opció ez.
Erste
Az Erste jelenleg öt devizanemben nyújt lehetőséget a kedvezményes, valós árfolyamon történő devizaváltásra úgy, hogy az egyedi díjcsomag-konstrukcióinál egyhavi díjért, plusz költség nélkül nyitható több devizaszámla, akár az online csatornákon keresztül is. A kedvezményes váltási lehetőség alapesetben 600 ezer forint limitig vehető igénybe, viszont az Erste Prémium ügyfeleinél havi 750 ezer, az Erste World és Erste Private Banking ügyfeleknél pedig egymillió forint a felső határ.
A megbízásokat hétköznapokon 8 és 17 óra között fogadják be az Ersténél. Fontos emellett, hogy a mobilalkalmazásban a bankszámlához tartozó bankkártya átállítható, így devizakártyaként is funkcionálhat. Ebből eredően a kártyás tranzakcióknál – a díjmentesség mellett – konverziós költségekkel sem kell számolni, ha az eurózónában eurót költünk, vagy azon kívül amerikai dollárban fizetünk. Ami a számlacsomagokat illeti, az Erste a Privilégium X Díjcsomagnál alkalmaz nullaforintos ügyfélkapcsolati díjat, miközben az elektronikusan indított, eseti átutalások 50 ezer forintig díjmentesek, és ugyanez igaz a rendszeres utalásokra is. Ezen a díjcsomagon belül is korlátlan számú forint- és devizaszámla nyitható.
Gránit Bank
A Gránit Bank négyféle devizanemben nyújt kedvezményes, középárfolyamon történő devizaváltási lehetőséget, havi 650 ezer forint limitösszegig. A váltásra hétköznapokon 9 és 17 óra között van lehetőség, ötpercenként frissülő árfolyam mellett. A banknál vezetett devizaszámla mellé most egy 2026. január 29-ig szóló akcióban az első két évre díjmentesen kérhető euró- vagy dolláralapú devizakártya is. A Gránit Bank Kamat Plusz nevű számlacsomagja szintén díjmentes számlavezetést, és 50 ezer forintig díjmentes elektronikus átutalást kínál, illetve 3,5 százalékos, látra szóló (azonnal hozzáférhető) kamat is elérhető a számla egyenlegére. A csomag igénylésének feltétele, hogy a számlára legalább 200 ezer forint jövedelem érkezzen.
MagNet Bank
A MagNet Bank nemrég bevezetett, új ügyfeleknek szóló, Nova nevű csomagja minden különösebb feltétel nélkül választható, becsületkasszás elven működő számlavezetési díj mellett: utóbbinál a nulla és ezer forint közötti sávon belül az ügyfél nyilatkozhat arról, hogy mennyit kíván fizetni havi díjként. Az átutalási díjaknál ez a csomag nem tartalmaz kedvezményeket, a netbank és a mobilbank itt is díjmentes. A MagMax nevű számlacsomagnál viszont 990 forint havi számlavezetési díjért cserébe minden elektronikus utalásnál csak a tranzakciós illeték merül fel költségként, ám ehhez az is kell, hogy havi legalább 500 ezer forint jóváírás érkezzen a számlára, vagy az átlagos látra szóló egyenleg minimum egymillió forint legyen.
OTP Bank
Az OTP Bank szintén a közelmúltban újította meg lakosságiszámla-csomagjait, az új ügyfeleknek ajánlott, OTP TOP nevű konstrukciónál egy évig havidíjmentes a számlavezetés. Szintén egy évig díjmentes a bankkártya kibocsátási díja, valamint az első éves kártyadíja, de nem kell számlavezetési díjjal számolni a kapcsolódó devizaszámlánál, az internetbank, a mobil bank és a kedvezményes devizaváltást nyújtó Árfolyam+ szolgáltatás használatánál sem. Az online utalások havi 400 ezer forintig díjmentesek, és havi 60 ezer forint összegig a csoportos beszedéseknek sincsen költségük.
Ami az Árfolyam+ szolgáltatást illeti, az ügyfelek középárfolyamon intézhetik az elektronikus, devizában megadott devizaátutalásaikat a forintfizetési számlájukról összesen havi 600 ezer forintig, valamennyi, a bank által jegyzett devizanemben. A külföldi kártyás vásárlásokra egy másik, ugyanekkora limit vonatkozik, amely 22 külföldi devizanemben vehető igénybe.
K&H
A K&H kényelmi plusz számlacsomagjánál díjelengedéssel 0 forint a számlavezetési díj, ha legalább 300 ezer forint havi jóváírás érkezik a számlára, és a megtakarítások egyenlege eléri a 3 millió forintot. A csomagnál 5 elektronikus utalás és 5 csoportos beszedés esetében csak a tranzakciós díjat számolják fel, ami az átutalások esetében tranzakciónként 50 ezer forintig díjmentes, és szintén ingyenes havi öt, K&H-s ATM-ből történő készpénzfelvétel is. Az első éves kártyadíjat szintén elengedi a pénzintézet.
MBH Bank
Az MBH Banknál az internetbanki felületen lehet kedvezményesen devizát váltani, 100 ezer és 30 millió forint közötti összegsávban. Az ügyfél által indított árfolyamkérés után a bank egyedi árfolyamot biztosít a tranzakcióhoz, az erre rendelkezésre álló idő alatt pedig az ügyfél eldöntheti, szeretne-e konvertálni a megadott árfolyamon. A számlacsomagok közül az MBH Extra havidíjmentes a pénzintézetnél: ennek a feltétele havi legalább 600 ezer forint jóváírás és elektronikus számlakivonat igénylése. Az eseti átutalások 50 ezer forintig szintén díjmentesek, és az első éves kártyadíjat is elengedik.
CIB Bank
A CIB Bank ECO bankszámlájánál nulla forint a számlavezetési díj, ha legalább a nettó minimálbér összegének megfelelő havi jövedelem érkezik a számlára. Az év végéig futó akció keretében most a netbankon vagy mobilappon keresztül indított utalások 50 ezer forintot meg nem haladó része is díjmentes, és elengedik a számlához tartozó Visa Inspire betéti kártya első éves díját is.
UniCredit Bank
Az UniCredit Bank Mobil Aktív Plusz számlacsomagjánál a feltételek teljesítésekor hat hónapon keresztül jóváírják a számlavezetési díjat, emellett a bankkártya első éves kibocsátási díját és kártyadíját is elengedik. A mobilapplikáción keresztül indított belföldi eseti utalások, csoportos beszedések és állandó utalások díja is nulla forint.
Raiffeisen Bank
A Raiffeisen Bank egyedi ár melletti devizaváltást kínál, itt akár 40 millió forint is lehet a tranzakciónkénti volumen. A szolgáltatás a netbankon és a mobilapplikáción keresztül is elérhető, munkanapokon 8 és 18 óra között. A pénzintézet Aktív számlájánál több módon is nullázható a havidíj: a nettó minimálbérnek megfelelő havi jóváírással, havi legalább tíz, összesen minimum 50 ezer forint értékű kártyás vásárlással, vagy meglévő, illetve új hitellel. Az Aktív számlánál az elektronikus utalások 50 ezer forintig díjmentesek.
Izgalmas periódus jön
Összességében tehát a hazai bankok éppen azokon a területeken készülnek a Revolut újabb piacszerzési hullámára, amelyeken a cég népszerű lett. Más kérdés, hogy az immár fióktelepként működő szolgáltató is javít most a szolgáltatásán, nem ismételjük meg, hogy mennyire fontos lehet a magyar nyelv használata és az „élő” kapcsolat lehetősége egyeseknek. Az, hogy a fiókteleppé válás merre billenti el a versenyt, a banki szolgáltatások piacának legizgalmasabb jövőbeli kérdése: a bankok feladata nemcsak az, hogy versenyképesek legyenek az ajánlataik, hanem az is, hogy ezt az ügyfelek „megtudják” – és persze rugalmasságban, kényelemben is elhiggyék, hogy a hazai kereskedelmi bankok tényleg felvették a kesztyűt.