Az iráni helyzet egyelőre folyamatosan romlik, egyre kisebb az esélye a konfliktus gyors befejezésének. Kedden arról érkeztek hírek, hogy Irán elkezdte elaknásítani a Hormuzi-szorost, mire Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetett, hogy soha nem látott mértékű katonai következményei lesznek a lépésnek. Szerda reggelig három teherhajót találtak el a Hormuzi-szorosban, napközben Irán elismerte, hogy a háromból kettőt ők találtak el. Egy thai teherhajót ért támadásban hárman eltűntek. Több mint 750 hajó rekedt az elzárt öbölben, és a térségben élelmiszer- és vízellátási gondok is jelentkeznek, a felek ugyanis nemcsak katonai vagy olajipari létesítményeket, de sótalanítókat is lőttek.
Eközben – teljesen váratlanul – a március 11-i kereskedési napon a vezető olajjegyzések inkább lefelé indultak, de a konfliktus által szorosan érintett egyéb termékek, például a földgáz, a dízel és a fűtőolaj intenzíven drágultak. Az elzárt Hormuzi-szoros azonban nem csak az olaj miatt rengetheti meg a globális kereskedelmet, sok egyéb termék hiánya is súlyos gondokat okozhat.
Máris hiányzik a szoros
A Hormuzi-szoros az Irán és Omán között elhelyezkedő nagyon szűk tengerszoros, ahol békeidőkben sok kulcsfontosságú szénhidrogén-termelő állam olaja, földgáza, egyéb terméke jut ki az Indiai-óceán felé és indul el a fő vevőkhöz, vagyis Délkelet-Ázsiába. Mint az ábránkon látszik, az itt áthaladó olajforgalom fele jutott el Kínába és Indiába, de fontos vevő volt a termékekre Japán, Dél-Korea, Tajvan és más térségbeli kisebb állam. Kifelé pedig leginkább Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Irán, Kuvait és Katar használta a szorost:
Az ENSZ elemzése kimutatta, hogy egy héttel a Hormuzi-szoros lezárása előtt milyen termékekből mekkora volt az útvonal aránya a teljes globális tengeri kereskedelem volumenéből. Elég megdöbbentők a számok:
- nyersolaj: 38 százalék;
- PB-gáz: 29 százalék;
- LNG: 19 százalék;
- finomított olajtermékek: 19 százalék;
- vegyi anyagok (beleértve a műtrágyát is): 13 százalék;
- konténerek: 2,8 százalék;
- száraz, ömlesztett áru: 2,4 százalék.
Vagyis a tengeri kereskedelemnek ugyan csak kevesebb mint 3 százaléka ment erre, olajban és olajtermékekben gigantikus volt a részesedés. Csak hogy rendet tegyünk a látszólag különböző számokban: az olajtermelés ötöde koncentrálódik ide, a napi 100 millió hordó olajtermelés 20 százaléka készül a térségben – ez a 20 millió hordó a tengeri kereskedelembe, vagyis az export-importba bekerülő mennyiségnek azonban már a 38 százaléka.
Az Erste elemzése részletesebben is megmutatta, hogy bár elsősorban mindig az olajról beszélünk, a szorosnak nagyon sok egyéb termék szempontjából is kiemelt jelentősége van. A fent említettek mellett ilyen a kerozin és a dízel, a különféle műtrágyák, és a műtrágyagyártáshoz használt alapanyagok (kénsav, ammónia, karbamid, foszfor, kálium-karbonát) esetében is általában 10–30 százalék a részesedés.
Az alumíniumpiacon 20 százalék esik ki, a héliumkereskedelemben pedig 30 százalék a szoros fontossága. A hélium amúgy a hidrogén után a második leggyakoribb elem a világegyetemben, de nem lenne egyszerű például a Napból kinyerni, a Föld légkörében pedig csak egészen minimális koncentrációban fordul elő. Így a szénhidrogén-termelés során a földgáz és a hélium elegyéből vonható ki gazdaságosan.
Biztos vannak kedves szülinapi emlékeink a héliumos lufikról vagy a hélium beszippantása után kiadott furcsa hangokról, de amúgy a fontosabb felhasználás a hélium speciális tulajdonságaiból ered. A héliumnak alacsony a forráspontja, alacsony a sűrűsége, de nagyon jó a hővezető képessége. Mindez a félvezetőgyártásban, illetve az orvosi eszközök gyártásában is kiválóan hasznosul. A legnagyobb termelő az Egyesült Államok, Katar a második, és ez a két ország le is fedi a világpiac háromnegyedét.
Éhínség is kialakulhat
A Hormuzi-szoros lezárásának – legalábbis az ENSZ friss figyelmeztetése szerint – nagyon súlyos hatása lehet az élelmiszerárakra is. Ha az olaj és a műtrágya ára emelkedik, az hatással lehet a kifejezetten szegény országokra (Szudán, Tanzánia, Srí Lanka, Szomália, Kenya), amelyek a viszonylag csekély műtrágyaigényük nagy részét a térségből szerezték be. Természetesen egyes gazdagabb országok is innen vettek műtrágyát, például azok, amelyek nem akartak otthon műtrágyagyártással bajlódni, mint Ausztrália és Új-Zéland. Ez a két ország azonban biztosan meg fogja oldani a kérdést, a szegényebb országokkal ellentétben náluk nem fenyeget az éhínség veszélye, és valószínűleg Új-Zéland sem fogja visszafogni félelmetes méretű agrárexportját. (Az egyébként tényleg döbbenetes, hogy a világ két legnagyobb agrárexportőre, az Egyesült Államok és Brazília után a kicsi és gazdag Hollandia a harmadik legnagyobb agrárexportőr ország, és Új-Zéland, ami például vajeladásban világelső, feleakkora lakossággal bőven kétszer akkora exportot ér el, mint Magyarország.)
A most elzárt térség az alapvető élelmiszerekből is importra szorul, rengeteg búza, kukorica, rizs és tejtermék érkezik a gyenge mezőgazdasági teljesítményű, ráadásul forró éghajlatú Öböl menti országokba. Ezek az áruk is főleg a Hormuzi-szoroson keresztül jutottak be a térségbe.
A Forbes részletesen, szinte termékenként is elemezte az egyes hatásokat. Most csak egy érdekességet emelünk ki: az iráni beluga kaviár világpiaci kiesése még a kaviárárakat is megemelheti. A legjobb minőségű beluga kaviárnak ugyanis Oroszország mellett éppen Irán a legfontosabb „őshazája”.
Az élelmiszerimportnál megint előjön a gazdag–szegény különbség. A hipergazdag Katar például egy korábbi szaúdi kezdeményezésű blokád idején bizonyította, hogy török és iráni segítséggel légi úton is fenn tudja tartani állampolgárai minőségi ellátását, de a nála jóval szegényebb Iránnak ez sokkal nehezebb. Igaz, valamennyire már készültek erre. Mint a Reuters cikke bemutatja:
Iránnak van lehetősége például orosz gabonát behozni a Kaszpi-tengeren keresztül.
Valaha Oroszország volt a világ legnagyobb gabonaimportőre, a globális felmelegedés (új orosz termőterületek) és a sorozatos szankciók kényszerítő hatása miatt azonban egy elképesztő agrárreform révén ma Oroszország nemcsak önellátó, de a világ legnagyobb gabonaexportőre lett, és éppen Irán volt a harmadik legnagyobb gabonapiaci vevője.
Oroszország – és egyébként Kazahsztán is – az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a Kaszpi-tengeri exportlogisztikáját. Az oroszok már három nagy gabonaexportáló kikötőt üzemeltetnek a Kaszpi-tengeren, kettőt Asztrahánban és egyet Mahacskalában, és már újabbak is épülnek. Bár ezen a vízen egyelőre nem járnak akkora tankerek, mint a szorosban, kisebb hajókkal folyamatosan élénkül a gabonakereskedelem.
Az eddigi legnagyobb olajválság
A CNBC azt is bemutatta, hogy a jelenlegi olajválság messze a legnagyobb modern kori krízis, hiszen a világ olajtermelésének 20 százalékát érinti. Korábban a szuezi válság (1956–1957) a globális kínálat 10, az Öböl-háború (1990–1991) a globális kínálat 9, az arab olajembargó (1973) a globális kínálat 7, az iráni forradalom (1978–1979) pedig a globális kínálat 5–7 százalékát vette ki rövidebb-hosszabb időre a kereskedelmi vérkeringésből.
Most azonban szinte az egész régió exportja megállt, az elmúlt napokban csak néhány, Iránhoz köthető hajó jutott át a szoroson. Ennek pedig az volt a legrosszabb következménye, hogy megteltek a vezetékek, tartályok és hajók, így az Egyesült Arab Emírségek nagy kikötője (Fudzseirában) vagy a nagyobb szaúdi kikötők egyaránt teljesen tele lettek olajjal, és a tárolói telítettség miatt vissza kellett fogni a kitermelést. Irak, Katar, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia már elkezdte csökkenteni a nyersolajtermelést.
Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség szerdán soha nem látott mennyiségű olajtartalékot szabadított fel, hogy elkerüljük a globális olajkáoszt: összesen 400 millió hordó olaj felszabadítását rendelte el. Ez a tagországok tartalékainak a harmada, és a legnagyobb mennyiség az ügynökség történetében.
Azt sajnos pontosan nem lehet tudni, hogy mi Donald Trump amerikai elnök és az Egyesült Államok végső célja. Olykor történelmi csapásról, a veszélyes iráni hadipotenciál csökkentéséről, a rendszerváltás lehetőségének megteremtéséről érkeznek nyilatkozatok, de nem látni, hogy az Egyesült Államok mit tudna a háború lezárását lehetővé tevő sikerként eladni. Pedig a hordónként 100 dollár feletti olajár rémképe és az olaj által vezérelt infláció biztos, hogy Donald Trumpnak sem öröm a félidős választások előtt.
Valójában azonban úgy tűnik, mintha a légi csapásokat túlélné az iráni rendszer, sőt a külső ellenség valamennyire még meg is erősítheti a rezsimet, akkor is, ha szétlőtték az országot, megölték a katonai vezetőt, éhínség, vízhiány fenyeget. Bár Irán még mindig csapkod, hatalmas veszteségek érték a hajóflottáját, fogynak a rakétái. Az biztos, hogy a koldusszegény állam valamilyen nyugati kiegyezés nélkül újabb évtizedekre elvágja magát a fejlődés lehetőségétől, de ez a rezsimeket nem szokta zavarni.
Modzstaba Hamenei, a meggyilkolt Ali Hamenei fiának előretörése is a keményvonalasok győzelmét jelenti a rezsim pragmatikusabb személyiségeivel szemben. Na persze a „fiatal pusztító vihar”, vagyis az új vallási vezető is tud pragmatikus lenni, ha kell, a tiltott iráni olajeladásokból már méretes magánvagyonra tett szert – legalábbis erről írt a sajtó.
Így egyre kevésbé látszik, hogy a demokráciára áhítozó iráni tömegek majd fellázadnak, sőt az irániakban alighanem fokozódik az amerikaiakkal és az izraeliekkel szembeni gyűlölet. Nem növelte a támadók népszerűségét például az, hogy a rendszer vezetői és a katonai létesítmények mellett az Egyesült Államok finomítót, olajraktárat, sótalanítót is lőtt. Nyilván az iráni hadsereg is használ üzemanyagot és iszik vizet, de a dél-iráni Kesm-szigeten végrehajtott támadás még akkor is rossz optikájú volt, ha amúgy Irán is lőtt sótalanítót például Bahreinben vagy olajlétesítményeket több környező országban. Az, hogy milyen olajlétesítményeket támadtak, ezen az anyagon jól követhető.
Hogyan tovább?
Az OECD-államok olajtartalékai és terméktartalékai csak rövid időre, hónapokra elegendők, így minden nappal egyre fájdalmasabb, egyre fenyegetőbb, ha a Hormuzi-szoros nem működik.
Bizonyos délkelet-ázsiai országok (Vietnám, Indonézia, Thaiföld) már támogatásokat vezetnek be, eltörlik az üzemanyagokra vonatkozó importvámokat és egyszerűsítik a nyersolaj-kereskedelmet. Kína felfüggesztette az üzemanyagtermékek exportját, hogy megvédje piacát a hiányoktól és az áremelkedésektől. Régiónkban Magyarország mellett Horvátország és Szerbia is vezetett be hasonló árintézkedéseket, exportkorlátozásokat. Sok országban kellett stratégiai tartalékokat felszabadítani. India pedig 30 napos felmentést kapott az Egyesült Államoktól orosz olaj vásárlására.
Ez jól megmutatta, hogy a konfliktus legnagyobb rövid távú nyertese alighanem Oroszország.
A hatalmas indiai finomítók ugyanis gyorsan vásárolni kezdték az orosz olajat. Oroszország hosszabb távon viszont nagy vesztes lehet, mert a világban lassan minden szövetségese (Szíria, Venezuela, Örményország és Irán) vészesen meggyengült – részben épp Donald Trump miatt.
Az Öböl menti arab államok közben azzal a lehetetlen dilemmával néznek szembe, hogy vagy ölbe tett kézzel nézik, ahogy Irán lövi őket, vagy beszállnak a konfliktusba Izrael oldalán.
Magyarországon eközben talán valamennyire megnyugtatta a lakosságot, hogy a kormány hétfői döntése alapján nem lehet magasabb az üzemanyagár egy adott szintnél (ez a benzin esetében 595 forint, a dízel esetén 615 forint), de a helyzet egyelőre nem megnyugtató. Amíg nem látjuk a konfliktus végét, jöhetnek még kellemetlen meglepetések. Ráadásul a stratégiai készleteket is inkább az ellátási problémákra kellett volna tartalékolni, nem akkor elkezdeni felélni, amikor egyelőre még csak annyi a baj, hogy a benzinnek és a dízelnek valamivel magasabb lenne az ára.
Közreműködött: Bakró-Nagy Ferenc
