Trump szavai után megint emelkedik az olajár
Közel négyéves csúcsot ért el a kőolaj világpiaci ára vasárnap, a brent olaj hordónkénti ára a 106 dollárt is meghaladta – írja a CNN. Az olajár azután kezdett ismét emelkedni, hogy a hétvégén Donald Trump amerikai elnök azt nyilatkozta, az Irán elleni háború még több hétig is eltarthat, és nemzetközi segítséget kért ahhoz, hogy helyreállítsák a közlekedést a világ egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonalán, a Hormuzi-szoroson.
A Hormuzi-szoros a Perzsa-öbölből kivezető tengeri útvonal Irán és Omán között, ami a legszűkebb részén nincs 40 km széles, amelyen a globális olajkitermelés 20 százaléka halad át. Irán a háború kezdetén bejelentette, hogy lezárta az útvonalat, és meg fogja támadni az azon áthaladó hajókat. Az olajárak csak kis késéssel, március 9-én kezdtek el meredeken emelkedni, miután az arab olajkitermelő országok tárolói megteltek, így már az olajkitermelés leállítása is kilátásba került. Akkor hordónként 116 dollár fölé is kilőtt a brent árfolyama.
A Hormuzi-szoros lezárása Trumpot is meglephette, egyelőre pedig nem sikerült megoldania, hogy újra biztonságosan közlekedhessenek a hajók a szűk szorosban. Beszélt arról korábban, hogy az amerikai haditengerészet biztosítja majd a tankerek áthaladását, kiderült viszont, hogy ez többhetes felkészülést igényel.
A hétvégén pedig azt követelte több országtól – Franciaországot, az Egyesült Királyságot, Japánt, Kínát és Dél-Koreát külön is kiemelve –, hogy küldjenek hadihajókat, hogy minél hamarabb biztosítsák a szorost. Sőt arra is utalt, hogy ha NATO tagállamai nem teljesítik a kérését, az nagyon rossz hatással lehet a szövetség jövőjére. Ausztrália és Japán egyelőre azt jelezte, hogy nincs tervben, hogy hajókat küldene a Közel-Keletre, Dél-Koreában pedig a szöuli amerikai nagykövetség előtt tüntettek az ellen, hogy a kormány hadihajókat küldjön a Hormuzi-szorosba, ezzel beszállva a háborúba. A koreai kormány egyelőre annyit közölt, hogy vizsgálják Trump kérését.
Irán mindeközben a múlt heti hírek szerint megkezdhette a szoros aláaknázását, ami még jobban megnehezítheti az olajat és cseppfolyósított földgázt szállító hajók biztonságos áthaladását.
Szintén emelhette az olaj árát, hogy az amerikai hadsereg csapást mért a Kharg-szigetre, az iráni olajfeldolgozás központjára, tovább csökkentve a globális kínálatot. Trump a hétvégén arról beszélt, hogy lecsaphatnak még párszor Kharg szigetére, „csak úgy, szórakozásból”.