Foglalkozása: a krimi királynője és háztartásbeli

Sosem dohányzott és alkoholt sem ivott. Gyűlölte a szürke eget és a csótányokat. A tömegért, a hangzavarért, a hosszan tartó beszélgetésekért sem rajongott túlságosan, továbbá unalmasnak találta a koktélpartikat, a madaraktól és az osztrigától pedig viszolygott valami miatt.

Kedvelte viszont a napsütést (alighanem emiatt hagyta el olyan sokszor Angliát), az almát és a vasutat. Imádta a tengerparti sétákat, a számrejtvényeket a színházat és a kávé illatát. Ha tehette, P. G. Wodehouse-t vagy Graham Greene-t olvasott, illetve Sibeliust és Wagnert hallgatott. Életében állítólag akkor volt a legboldogabb, amikor vezethette a Morris Cowleyját (ahogy ő hívta: a „szürke palackorrú”-t), illetve amikor a Buckingham-palotában a királynővel vacsorázhatott. 50 éve hunyt el a női szörfözés úttörője, Agatha Christie, aki nélkül elbeszélhetetlen lenne a bűnregény története.

Az író, akit a családtagjai sem láttak írni

Csak a Bibliából és Shakespeare-ből adtak el többet Agatha Christie könyveinél, és minden második brit olvasó végigizgulta legalább egy kötetét. Talán emiatt is rejtélyes lehet, hogy kevesen látták dolgozni őt. „Az írást mindig szemérmesen végezte, minden mellett, amiről azt állította, hogy az élet fő dolgai: a bevásárlás, az étkezés és a pihenés mellett” – olvassuk Lucy Worsley Egy sejtelmes nő című Agatha Christie-monográfiájában.

Unokája, Mathew Prichard visszaemlékezése szerint Christie rendszerint diktafonba mondta a történeteit, aztán egy titkárnő gépelte le azokat, a szerző pedig kézzel javítgatta a leiratot. Prichard azt valószínűsíti, a diktafon feltalálása előtt a nagymamája valószínűleg kézzel írt. Azt is ő mesélte, hogy a családi vacsorák alkalmával felolvasott nekik a készülő könyvek fejezeteiből. Christie több tucat jegyzetfüzetet írt tele. Ezek a felbecsülhetetlen értékű noteszok korabeli újságcikkekben olvasott esetekkel, nyomozási eljárások leírásaival vagy a legkülönfélébb apró megfigyelésekkel vannak tele.

Önéletrajzában Christie azt írta, a legkülönösebb ötletek séta közben jutnak eszébe, vagy pedig akkor, amikor egy kalapüzletben veszi épp szemügyre a kínálatot.

Agatha Christie ugyanis, amikor nem a dél-angliai utakon száguldozott vagy a tengerparton sétálgatott, szívesen vásárolgatott a városban. Worsley már említett kötetéből az is kiderül, hogy a hivatalos irataiban a foglalkozását firtató rubrikába a háztartásbelit írta az író helyett. Rejtély, hogy az első iskoláihoz mit írhatott, elvégre kezdetben az édesanyja és az édesapja tanították őt, odahaza. Persze reguláris képzésben is részesült, bár miután az édesanyja nem találta elég jónak a helyi sulit, Párizsba vitte a lányát, ahol több bentlakásos intézményben pallérozódott. Zongora- és énekórákat is vett, és sokat elmond a tehetségéről, hogy ha nem lett volna olyan rettenetesen félénk, lehetett volna akár hivatásos zongorista is.

Egy életmű bámulatos számai

Agatha Christie 1890. szeptember 15-én, a délnyugat-angliai tengerparti városban, Torquay-ban született az ír Clara Boehmer és az amerikai Frederick Alvah Miller harmadik gyermekeként. Édesanyja a gyerekkönyvek mellett amerikai verseket és krimiket olvasott neki, és számos kitalált történettel szórakoztatta a kis Agathát, aki 5 évesen már maga is folyékonyan olvasott.

Mindössze 11 éves volt, amikor egy londoni lap lehozta egy versét, és bár 75 éves korában komolyan fontolgatni kezdte a nyugdíjba vonulást, az utolsó könyvét már jóval 80 éves kora után fejezte be. 66 detektívregénye és 14 novelláskötete jelent meg, illetve további 6 könyvet álnéven publikált.

A becslések szerint 2 milliárd példány keltek el a könyvei, és nagyjából 100 nyelvre fordították le azokat.

Pedig nem sokon múlt, hogy más munka után nézzen, ugyanis hat kiadó is visszautasította az első kéziratát. Annak dacára is, hogy mindent beleadott. Két hetet töltött a haytor-i Moorland Hotelben, és a hosszú séták alkalmával végigjátszotta a fejezeteket – hangosan beszélve a szereplői helyett. 1919-ben aztán az első férje munkát talált a Cityben, úgyhogy kibéreltek egy londoni lakást. Ebben az évben született a lányuk, Rosalind is, John Lane pedig, a The Bodley Head nevében elfogadta A titokzatos stylesi eset című regényt. A szerzőnek 25 font ütötte a markát a kéziratért, és további öt könyv megírására kínált szerződést neki a kiadó. Érdekesség, hogy a manapság Christie védjegyeként emlegetett utolsó, könyvtári jelenetet Christie Lane javaslatára írta meg.

Belga nyomozó a brit krimiben

1920-ban adták ki A titokzatos stylesi esetet, és ebben a történetben lépett a színre Hercule Poirot, aki összesen 33 regényben és 54 novellában szerepelt. És hogy miként került belga nyomozó a brit krimibe? Az I. világháború idején több ezren menekültek Angliába a belgiumi harcok elől, és Christie szülővárosa, Torquay is szívesen fogadta be őket, a szerző pedig úgy gondolta, az ugyancsak menekültként az országba érkező egykori belga rendőrből kiváló nyomozó válhatna a műveiben. Ma már tudjuk: igaza lett. Christie állítólag életében kétszer is „találkozott” vele. Egyszer, amikor a Savoyban ebédelt, egyszer pedig egy hajón a Kanári-szigeteken. Miután pedig a Függönyben megírta Poirot úr halálát, a New York Times egész oldalas nekrológgal búcsúzott a detektívtől.

A hasonlóan népszerű hősét, Miss Marple-t, aki A kedd esti klubban szerepelt először, Christie többek között a saját nagymamájáról és a régi barátnőiről mintázta. Egyébként is zömmel az általa ismert és látott világról írt, ihletet merítve családja, baráti és ismeretségi köréből származó katonatisztek és lordok, férjezett hölgyek és hajadonok, özvegyek és orvosok ügyes-bajos dolgaiból merítve ihletet. Elképesztően jó megfigyelőnek számított, egyaránt érdekelték a falusi politika, a helyi rivalizálás, valamint a családi féltékenység esetei is. Az ezekről szóló leírásai gyakran fájdalmasan pontosak.

Társadalomtörténeti igyekezet és humor

Épp ezeket emelte ki a Telexnek a Helikonnál megjelenő Christie-életműkiadás szerkesztője, Zelei Dávid is. „Ha az ember majdnem minden hónapban megszerkeszt egy Agatha Christie-kötetet, akaratlanul is változik, árnyalódik a képe a krimi királynőjéről. Christie-t meglehetősen szabálykövető, konzervatív krimiírónak szokták dobozolni, akinek nyilván megvoltak a maga sokat használt sablonjai (ha például ikrek tűnnek fel a színen, tudhatjuk, hogy ennek fontos szerepe lesz a megfejtésben), de ezt egyrészt nemegyszer meghaladta – gondoljunk csak a kifejezetten posztmodern Az Ackroyd-gyilkosságra vagy a Gyilkosság az Orient expresszenre –, másrészt vannak krimin túlmutató erényei is.”

Zelei egyrészt Christie nem eléggé kidomborított, jellegzetesen angol, ironikus-önironikus humorára hívta még fel a figyelmet, másfelől arra a tulajdonképpen akaratlan társadalomtörténeti igyekezetre, amivel az egymást követő regényeken keresztül megörökíti a vidéki Anglia közegének fél évszázados alakulástörténetét.

„De magának Christie-nek a története is nagyon érdekes: hogyan építette fel magát egy elitből lecsúszott, hozzá hasonló anticeleb (aki sosem ivott alkoholt, gyűlölte a partikat, és hasztalan próbált rászokni a dohányzásra) a színházi és irodalmi brandjét a legnagyobb fennforgásban, az első világháború után, és milyen érdekes helyekre sodorta a sors.” Zelei észrevételére rímel a már többször emlegetett Lucy Worsley megállapítása is, aki úgy fogalmaz:

a legerősebb karakter, akit Agatha Christie valaha kitalált, az éppen Agatha Christie volt.

A legkülönösebb év, és ami utána következett

Sokan a saját karakter megalkotásának részeként értelmezik azt is, hogy 1926-ban Christie pár napra eltűnt. Az író ebben az évben vesztette el az édesanyját, és a férjével is megromlott a viszonya (aki állítólag egy Nancy Neele nevű nővel szűrte össze a levet). Nem csoda, hogy nem ment neki a munka sem. December elején a szobalányok gondjára bízta a lányát és az otthonukat, és anélkül, hogy elmondta volna, hová megy, autóba ült. Másnap reggel a házuktól néhány kilométerre találták meg az üres gépkocsit, őt pedig keresni kezdték az országban mindenütt.

Végül kiderült, hogy Agatha eljutott valahogy a King’s Cross pályaudvarra, ahol vonatra szállt Harrogate felé, és Theresa Neele (igen, a vezetéknév nem véletlenül ismerős) néven bejelentkezett a Swan Hydropathic Hotelbe. A szálloda zenekarának tagjai felismerték az írót, és értesítették a rendőrséget, ő azonban nem ismerte fel a férjét, amikor érte jött. Sőt, látszólag arra sem emlékezett, hogy ki ő valójában. Christie eleve zárkózott személyiség volt, és a sajtó felhajtása miatt még inkább azzá vált az eset után, amiről sosem beszélt sem a családjával, sem a barátaival.

Ezután mindenesetre különköltözött a férjétől, és a saját tempójához képest csak iszonyú lassan sikerült befejeznie a soron következő Poirot-regényt, A titokzatos kék vonatot, amit később élete legrosszabbul sikerült regényeként tartott számon.

Új életet kellett kezdenie. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy az iménti eset folyománya az is, hogy 1928 végén Mary Westmacott álnéven jelentette meg Az óriás kenyerét, amely egy zeneszerzőről szól, aki újjáalkotja az identitását. Az álnév lehetővé tette Agatha számára, hogy szabadabban írjon az élettapasztalatairól, és összesen 6, önéletrajzi elemeket is tartalmazó kötetet adott ki más név alatt, az olvasók pedig úgy két évtizeden át nem is sejtették, hogy Mary Wesmacott valójában kicsoda. Zelei Dávid azt mondta, „én az előzetes leírások alapján ezeket szörnyű romantikus limonádéknak képzeltem, de abszolút nem azok, inkább a krimiknél cseppet sem rosszabb színvonalú lélektani regények: a Befejezetlen portré alighanem Christie első próbálkozása arra, hogy feldolgozza válását és szülei elvesztését.”

A Guinness Rekorder színdarab

2025 márciusában tartották Londonban a harmincezredik Egérfogó-előadást. A jubileumon négyszáz meghívott iskolás vett részt a londoni St. Martin színházban, a meghajlás után pedig a Guinness Rekordok Könyvének vezető rekordigazoló szerkesztője, Will Munford lépett a színpadra, hogy egy hivatalos elismervényt adjon át a színháznak az új rekordról. Az oklevél tartalmazza azt is, hogy az Egérfogó a világon a leghosszabb ideje futó színházi darab, bár ebben a kategóriában akkor már hosszú ideje eleve rekordernek számított. Christie V. György király özvegye, Mária királynő 80. születésnapjára írta az Egérfogót, és 1952-ben, a nottinghami Theatre Royal színházban tartották a premiert. Novemberben Londonba érkezett az előadás, és bármilyen elképesztő, azóta is műsoron tartják folyamatosan.

Pedig az Egérfogó első producere, Peter Saunders a bemutató előtt mindössze tizennégy hónapot jósolt neki a West End színházaiban. Amint a memoárkötetéből kiderül, Christie még ennyire sem volt derűlátó: ő úgy saccolt, a londoni színházi negyedben legfeljebb nyolc hónapig tartják majd műsoron a krimijét.

Az előadás egyik különlegessége, hogy mielőtt lemegy a függöny, megkérik a közönséget a gyilkos kilétének titokban tartására. Úgyhogy erről most én is hallgatok. Az viszont nem titok, hogy a 72 regénye mellett Agatha Christie több mint 30 színdarabot is írt. És ezek közül nem csak az Egérfogó lett sikeres: ő az egyetlen női szerző, akinek 3 előadása futott párhuzamosan a West Enden.

Nem rossz, csak nem elég dús a bajusz

Persze nagyon jól fogytak és fogynak a könyvei is. 1948-ban a Penguin 100 ezer példányban adta ki tíz regényét; majd 1950-ben a Collins 50 ezer példányban nyomtatta ki 50. könyvét, a Gyilkosság meghirdetve címűt. 1971-ben Agatha DBE címet kapott, vagyis a Brit Birodalom Rendjének lovagja lett, és ugyanebben az évben az utolsó Miss Marple-regény is a könyvesboltokba került.

Utoljára 1974 novemberében jelent meg a nyilvánosság előtt, Sidney Lumet Gyilkosság az Orient expresszen című filmjének premierjén. Úgy vélte, jól sikerült az adaptáció, de hozzátette, hogy Poirot bajsza lehetett volna azért dúsabb is valamivel. Felállva üdvözölte II. Erzsébet királynőt és Anna hercegnőt, aztán hazament. Alighanem a Függöny kéziratán dolgozott. Majd pedig, úgy fél évvel Hercule Poirot halála után, 1976. január 12-én meghalt.

A könyvei azonban azóta is népszerűek. A Helikonnál idén A hét számlap érkezik, és hosszú idő után most újra megjelentetik az Így éltünk Mezopotámiábant, mely naplószerűen, rengeteg humorral és öniróniával meséli el régész férje társaságában folytatott szíriai ásatásait. Júliusban pedig jön az új novellaválogatás. A korábbi négy évszak szerinti tematika (Baljós tavasz, Szentivánéji krimik, Őszi borzongás, Adventi krimik) után az írónő unokája által vezetett Agatha Christie Társaság ezúttal földrajzi jellemzők alapján gyűjtötte újra a rövid írásokat.