Friss hírek

Felajánlotta az Örkény Színház, hogy átveszi az Átrium egyik előadását
Az Örkény társulata szerint az Átrium Színház „ellehetetlenülése a magyar színházművészet leépülésének újabb állomása.”
Vidnyánszky Attila visszautasította, hogy díjazzák a Nemzeti Színház darabját
A Nemzeti igazgatója nem kér a Színházi Kritikusok Céhének jelöléséből.
Ott lenni a falunapon családtaggá avat
„Ünnep van, valami fura ünnep, ki tudja, minek az ünnepe. A közösségé? A falu névadó szentjéé? Vagy ebbe már bele se gondol senki? Ki tudja, hogy mennyi idős a műfaj? Miből indult?” Minden nyáron,...
Hárman szeretnék megszerezni a Zeneakadémia rektori székét, de csak két pályázat biztos
Keller András mellett Tóth Péter zeneszerző adta le pályázatát a módosított kiírás szerint, az eredeti kiírás alapján viszont Kutnyánszky Csaba is versenyben van.
Az Átrium épülete a zárás után is megmarad, a tulajdonosoknak már tervei is vannak
Remélik, hogy fennmaradhat egy meghatározó kulturális térként, és egyszerre lehet sikeres, működőképes és színvonalas, „ahogy az utolsó 12 évben is volt.”
Lilu az Átrium bezárásáról: Vajon hány Lölő-jacht megtankolásából lehetett volna megmenteni?
Köszönjük, hogy nem hagyjátok, hogy buta színházakra, kórházakra, tanárokra menjen el a közpénz, írta a műsorvezető.
Befejezi az Átrium, 2024 nyara után nem hirdetnek új évadot
Azt írták, hogy nincsen remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkájukat.
Megjelent a 2,2 milliárdból leforgatott Móricz-tévésorozat, a Tündérkert első előzetese
A Megafilm új történelmi kalandfilmsorozata Báthory Gábor és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmekről szól, és játszik benne többek között Bokor Barna, Szamosi Zsófi, Balsai Móni és Kálloy Molnár Péter is.
Nem fülbemászó, de kellemes nóta a Dreher-szimfónia
Egy igazi nagy családregény a leghíresebb magyar sörkészítő dinasztiáról. Néha jól felcsigázza az olvasót, hogy aztán ne történjen semmi, néha elvész a részletekben, mégis kellemes olvasmány.
Kövess minket Facebookon is!