Kultúra
Keddtől külön jegy kell, ha kíváncsiak vagyunk az Operaház aulájára
A kétezer forintos jegyet elvileg csak tesztként vezették be, az első előadás előtt egy órával már nem kell a belépéshez.
Hajdu Szabolcs bemutatni is alig merte, mi levetítjük a Telex Filmklubban
Kezdődik a Telex Filmklub idei őszi szezonja, méghozzá Hajdu Szabolcs Egy százalék indián című filmjével.
Befejezték Nemes Jeles László Árva című új filmjének forgatását
A filmet valószínűleg 2025-ben mutatják majd be a magyar mozikban.
Magyar Nemzeti Férfikar néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara, a Honvéd...
Az 1949-ben alapított kórusban katonai állományból kiállított énekesek helyét az idők folyamán magas képzettséggel rendelkező hivatásos énekművészek foglalták el.
De mégis hová lett Putyin?
Szerelemről, filozófiáról és a temetői maffia működéséről bőven esik szó, az orosz elnök rendszeréről viszont feltűnően hallgat a Németországban élő Mihail Jelizarov könyvmonstruma.
Pedro Almodóvar filmje kapta az Arany Oroszlánt a Velencei Filmfesztiválon
18 percen át tapsolt a közönség az Oscar-díjas spanyol rendező idei filmje után. A The Room Next Door elsöprő sikert aratott a filmfesztiválon.
Gerőcs Péter: A repülő csuka
„Várjatok, kiabált utánuk Zsuzsa. A karúszó. Két sárga henger, ami a vízen tartotta Samut, mert hiába sekély a víz, fő az elővigyázatosság. Igaz, Imre papa sem egy nagy úszó, úgyhogy vigyázz rá,...
A fekete humort értették, de a frankfurti levest el kellett magyarázni Los Angelesben
A Kis Hatalmasok című film alkotóival, Karácsony Péter rendezővel és Köles Ferenc színművésszel beszélgetett Veiszer Alinda.













